Nagyfelbontású finompor-monitoring rendszer épül ki Miskolcon

 

 

 

A LIFE IP HungAIRy program célja a levegőminőség folyamatos vizsgálata Miskolc különböző városrészeiben, annak feltárása, hogy hogyan alakulnak ki a szmoghelyzetek, a lakosság tájékoztatása, illetve a szennyezés-csökkentési intézkedések megalapozása.

 

Veres Pál polgármester már a kampányban is arról beszélt, hogy olyan Nagy-Miskolcot szeretne, ahol mindenkinek jár a tiszta levegő, ezért azt ígérte, hogy a Miskolci Egyetemmel közösen nyilvános mérőrendszert építenek ki a város egész területén! Az ígéretet pedig ez alkalommal is tett követte, és már meg is indult a munka.

 

A monitoring rendszert 60 kisméretű adatgyűjtő egység telepítésével alakítják ki, amelyek többségét a Miskolc Holdinggal együttműködve a városi kamerarendszer végpontjain helyezik el. Az adatok egy központi adatbázisba kerülnek, a szennyezettségről a város honlapján keresztül, illetve egy telefonos applikáció segítségével tájékozódhat a lakosság.

 

A rendszer 2021-től működik majd, a projekt Magyarországon egyedülálló, mintaértékű kezdeményezés, amelyet a Miskolci Egyetem mások mellett az önkormányzattal együttműködve valósít meg.

 

Miskolcon és a környező településeken nemrég ismét szmogriadót kellett elrendelni, ezért is különösen fontos, hogy lépjen a város, a levegő minőségének monitorozása ugyanis különösen fontos a lakosság egészségének megőrzése érdekében és azért, hogy Veres Pál ígéretéhez híven Nagy-Miskolc végre egy tisztább levegőjű, és valóban zöld, virágzó város lehessen!

 

A program keretében konferenciát szervez az Önkormányzat, melyet egy szakmai fórum is követ. A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet a varosepites@miskolc.hu<mailto:varosepites@miskolc.hu> email címen tehetnek meg az érdeklődők, 2020. február 15-ig.

 

A konferencia időpontja: 2020.02.18. 11 óra

A konferencia helyszíne: Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közgyűlési terme