SzántóGráf

Veres Pál polgármester mondta -vessék le a pártszínű kabátot, öltsék magukra Miskolc mezét -a helyi ellenzék lemondott a költségvetési vitáról

Veres Pál

A választások előtt elmondtam, és ehhez most is tartom magam: mindenkivel hajlandó vagyok együttműködni, aki tenni akar Miskolcért. Ez a csütörtöki egyeztetés egy ilyen lehetőség lett volna, ezért hívtam meg a Fidesz-KDNP frakciót az idei év költségvetésének vitáját megelőző politikai egyeztetésére, hogy mindenki vesse latba a legjobb tudását, képességeit Miskolcért, a miskolciakért, hagyja kint a pártszínű kabátot és öltse magára a miskolci mezét.

Sajnos hazánkban nincs tradíciója annak, hogy a felelős politikai erők egy asztalhoz üljenek, amikor fontos kérdésekről van szó. Nálunk – igen kevés kivétellel – a többségi elvnek van gyakorlata, az egyeztetésnek tűnő diktátumoknak. Ezen a rossz szokáson akarok változtatni.

Vallom, hiszem, a többpárti egyeztetésekkel, a minél több vélemény meghallgatásával, az átláthatósággal számtalan probléma megelőzhető. Amennyiben az elmúlt években lett volna ilyen egyeztetés, az a probléma is megelőzhető lett volna, amit most a város költségvetésének nevezünk.

Ismerjük a költségvetés számait és mindenki, a Fidesz-KDNP frakció még inkább tudja, hogy miért állunk ma ott, ahol állunk, miért tartunk ott, ahol tartunk. Megoldást kell találnunk az előző városvezetéstől megörökölt költségvetési hiány kezelésére, lukak befoltozására és a felelős gazdálkodásra.

Mi mindannyian miskolciak vagyunk és most Miskolc súlyos pénzügyi gondban van. Ez a gond nem mai, de a megoldás kezelése közös feladatunk. Sajnálattal látom, hogy ebben az építkezésben ma a miskolci Fidesz-KDNP nem a párbeszédet és a közös gondolkodást, hanem a sajtó útján történő üzengetést választotta.

Az én ajtóm továbbra is nyitva áll a frakcióvezetők előtt, mint ahogy minden felelősen gondolkodó miskolci állampolgár előtt.

 

Veres Pál polgármester

Miskolc Megyei Jogú Város

Örvendetes Veres Pál hozzáállása a történtekhez.  Ő úgy gondolja, hogy ebben a témában érdemes lenne minden pártpolitikai vitákon felülemelkedve a közös gondolkodást választani. Szerény véleményem szerint is elengedhetetlen, hogy a korábbi városvezetők elmondják, kifejtsék, hogy mikor hol és hogyan tévedtek, aminek a következményeit most közösen szenvedjük el. A Kriza érában különösebben nem zavarta őket, hogy az ellenzéket egyszerűen kihagyták a költségvetés megszerkesztéséből. Most, hogy Veres Pál polgármester úr szakítani próbál a régi primitív hozzáállással, érthetetlen az ellenzék távolmaradása. Megmagyarázhatatlan a bojkottjuk. Kár, hogy a rossz gyakorlatuk tapasztalatait se akarják megosztani, s nem akarnak szembesülni a következményekkel.

Az új vezetés konstruktív hozzáállása viszont példaértékű. A nyitottság, a transzparencia jegyében készítik a költségvetést. Hamarosan mindenki megismerheti a sarokszámokat, s megbizonyosodhat, hogy még ebben a nehéz helyzetben is, az elődök hátrahagyott gazdasági csődtömege ellenére is az önkormányzat teljes  működtetését szavatolják.

 

Exit mobile version