Nincs kellemesebb, üdítőbb pihenés mint néhány gondtalan nap a téli Balaton partján. Már csak azért is a magyar tenger partjához rengeteg fiatalkori élményem fűződik. Talán olvasták a Kádártól Castróig című könyvemet , amely a korabeli pártüdülő mindennapjairól szól. Szinte gyerekként dolgoztam végig minden vakációmat, hogy megkeressen a télire valót. Sose gondoltam, volna hogy az ott megszerzett élményeimet majdan aprópénzre is válthatom. A hajdani Pannon Lapoknak köszönhetem, hogy ebből művemből sok ezer példány fogyott el a Dunántúlon. Noha arrafelé a kutya se ismert, viszont a könyv témája ott sokkal izgalmasabb mint mifelénk.
Pontosan 1969 óta vagyok tagja az újságírók szövetségének. Akkoriban még nem csak egy igazolványt adott a szervezet, az összes üdülőjébe mehettünk nyaralni. A képen látható Orion bár Balatonszéplakon az Interpress üdülő kedvenc szórakozó helye volt. Bolti áron kínáltak minden jót. Természetesen a milliárdokat érő vízparti ingatlant elkótyavetyélték.Így nézett ki a nemzetközi újságíró üdülő. Középen a nagy lapos épület volt az étterem. Ide a beutaló az akkori szokás szerint 14 napos volt. Nem úgy mint mostanában, a 3-4 éjszakások. Itt egymás mellett volt a Rádió Televízió és a Hírlapkiadó vállalat sablonszerű négyszintes üdülője. Ezeket is elpotyázták…Akik gyakran jártak az itteni nyaralókba, emlékezhetnek rá, hogy ezen a sarkon volt egy szuper zöldséges. Itt megvettük a paprikát, paradicsomot, mindent ami jól jöhetett az üdülőbéli reggelihez vagy a hideg vacsorához. Ma ez egy üres grund.Balatoni naplemente – friss felvétel. Vakító látvány a Liszt Ferenc sétányonEzek a luxus apartman házak terpeszkednek a hajdani újságíró üdülő helyén.Csak úgy mellékesen jelzem – Calypso nemcsak Miskolcon létezik. Szezonálisan a széplaki ezüstparton is van. Persze a miénk sokkal jobb….Ez a régi típusú öltöző kabinHa valaki nem tudná, Siófokon ezen a partszakaszon több mint 200 milliót adott a kormány az itteni nyaralók kényelmének a megteremtésére.Szomorú, de túléljük, lehet úszni , horgászni, egy kicsit arrébbHamarosan nyit az érték megőrző, míg a vízbe megyünk a telefont és a pénzt ékszert itt elrejthetjük …
Az év első fővárosi újszülöttjét köszöntötte a Magyar Állami Operaház nevében Ókovács Szilveszterjanuár 1-jén a Szent István Kórházban. A főigazgató a 2013-ban elindított...
A fenti képen Oroszország csodafegyvere. A Gazprom egyik legújabb tárolója. Aki már látta a Moszkvai hadügyminisztériumot és a Gazprom égre törő üvegpalotáját, rögtön...
Áldom az eszét annak aki kitalálta a kormányhivatalt. Oda megyek a sorszámosztóhoz, kikeresem mit is akarok s perceken belül mindent lerendeznek. Megszoktam ezt...
Kampány tanácsadónak lenni nemnyugdíjas állás. Ha figyelték minden párt váltogatja akár milyen sikeres volt is az előzős ciklusban. Kivétel talán a Ron Weber...
Kacifántos időket élünk, bármi is történik, azonnal megideologizáljuk. Ki gondolná, hogy egy szerencsétlen párját kereső dámszarvas is bekerülhet a napi politika útvesztőkkel teli...
Pechem van. Szinte sorozatban. Miskolcon egymást érik a térfigyelő kamerák, s olyan alaposan megosztva, hogy a vezénylőből szinte az egész várost szemmel lehet...
Megkezdődött az igazi vadászidény, ideje tehát kipróbálni a kedvenc söreinket a legfinomabb vadételekkel. Az újonnan elérhető szezonális zöldségekkel, gyümölcsökkel és egy izgalmas sör...
A kép csak illusztráció. Az eset ennél puccosabb helyen, pontosan a parlament vadásztermében történt, kedden este. Pazar fogadás, kellemes smuzolás csodálatos vendéglátók, akik...
Nem válaszolt a Media1 kérdésére Szalai Szabolcs, a hirado.hu nemrég távozott főszerkesztője, hogy ő hallható-e azon a kiszivárgott hangfelvételen, amelyen egy közmédiás vezető...
A kép jobboldalán Pusztai Laci, az északhírnök tulajdonosa, főszerkesztője. Régi békebeli felvétel, két főrendőrrel diskurál egy sajtónapon. Állhatatos, s kíméletlen. Bizonyára e miatt...
Dr. Losonczy György, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának munkatársa az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy minél több mutáció alakul ki egy sejtben,...
Barátom kerek harminc esztendővel ezelőtt Délvidéken, Szabadkán járt, s emlékül hozta ezt a palackot. Tiszta alkohol. Vigyázott rá, őrizgette arra gondolva, hogy csak...
Az újságírók lejáratásával foglalkozó Transzparens Újságírásért Alapítvány és a kormányközeli Mandiner közösen indít egy új portált, Faktum néven. A Faktum néven induló úgy...
A daganatos betegeket összefogó civil szervezet a betegtájékoztató, szemléletformáló és érdekképviseleti munkán túl fontosnak tartja a közösségszervezést, az aktív mozgást támogató szabadidős programokat,...
Valamikor, hajdanán volt két magyar kultikus konzerv. A hatforintos olajos hal, lapos kerek dobozos és a kis májkrémes. Az utóbbi három forintba került....