Nos, időnként érdemes belelapozni az albumomba. Ha hiszik ha nem amikor meghívtuk dr. Polt Péter főügyészt az Észak szerkesztőségébe, eljött és alkalmunk nyílt vele beszélgetni két órán keresztül. Balról néhai kollégám Puskár Tibor a legjobb rendőrségi tudósító aki alaposan kifaggatta a Polt úrat. Jobbról szerénységem. Máig is emlékszem, akkoriban a három csapás törvény előkészítése zajlott. Teljes volt az egyetértés , hogy a visszaesőket sokkal szigorúban kell büntetni, hogy kellő legyen az elrettentés a bűnismétléstől. Természetesen szó volt még a régiónkat érintő úgynevezett roma bűnözésről is, amiről akkoriban teljes nyíltsággal nem írhattunk. Később még sok sajtótájékoztatón találkoztunk, ahol minden könyvemből dedikáltam neki. Valamennyire egy hivatalosan fogalmazott köszönőlevelet kaptam, amelyben üzeni elolvasás után az ügyészség könyvtárának ajándékozza. Ezek szerint abban a bizonyos ügyészségi bibliotékában már a könyveimmel is ott lehetek, nemcsak a degeszre hízott , hizlalt aktáimmal.
Szántó István
Related article
Elúszott a Kossuth díj – mire gondolhatnak a búcsúztatásakor – milyen a posztumus plecsni – vajon ismét kiugrik e a koporsóból – az udvari bolond szolgálati kötelessége a kétoldalas paródia
Elment Sas József a nagy nevetettő. Néhányszor magam is megfordultam a színházában, de alapvetően az ATV-ből volt szerncsém megismerni az összes előadását. Sőt...
A bánya nedűje – ezt is én írtam – a Borsodi Vízről
Ezt kóstoljátok meg – Szántó Lajos, edelényi bányász, Lali bácsikám egy csatos üvegből tölti ki a frissen pezsgő vizet – jobb, mint...
Hétvégén rajtol a 28. Bükki Hegyi Maraton
A 28. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny elnevezésű terepfutó viadalt szeptember 26-án, szombaton – az érvényben levő egészségügyi előírások maximális betartása...
Alkalmi vétel – Miskolc jegyzője lemondott a szolgálati kocsijáról – kell a pénz a járvány elleni védekezésre
Dr. Ignácz Dávid Miskolc város jegyzője szolgálati kocsiját eladásra ajánlotta fel. Az autó csaknem 10 millió forintos árát a járványveszély elleni intézkedések finanszírozására...
Elgurult a gyógyszerem ….egy abszurd reggel az intenzíven – hajcihő a betegek között – Napoleon a szóvivő
A helyzet abszurd és kritikus. Várom a reggelt, hogy meglátogassam a mamámat a Semmelweis kórház coronaria őrzőjében. Felveszem a kékes műanyag lábvédőt és...
Pályázat társadalmi felzárkóztatási ügyintéző munkakör betöltésére
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal a „Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45.§(1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Miskolc Megyei Jogú Város...
A Győzőket ünnepeljük – vasárnap az Ő napjuk
Sorra nézem a névnapokat, hogy itt köszönthessem az aktuális sorra kerülőket. Nézem a névsort. Isten Éltesse most vasárnap Szabó Győzőt, a Cyti Hotel...
Amikor sérül az igazságszolgáltatás rendje – de nincs sértett, aki feljelenthetné – gumitörvény amely védelmet nyújt a hazug rágalmazóknak- Edina és Attila a bértanúk máig is lapítanak –
Bizonyára mindenki elégedett a hazai igazságszolgáltatással. Mindaddig mígnem egyszer csak szembetalálja magát vele.Esküszöm mindenre, hogy sokáig hittem a magyar rendőrököket, az ügyészeket és...
Egy kemiping kerékpár – teljesen újszerű – baráti áron idegeneknek – csak most csak annak aki megveszi
Tutira új kemping kerékpár, polimobil. Alkalmi vétel, új gumikkal max. 15 ezer forint, azonnal elvihető Miskolc, Derkovits utca 11. 20 2192391 – ha...
Településszerkezeti Terv Miskolci Építési Szabályzat módosítás a volt Húskombinát ingatlanra
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, Miskolc Megyei Jogú Város településrendezési eszközeinek módosítását kezdeményezi, etil-acetát üzem kialakítása céljából, a Fonoda utca...
Lövés nélkül peregnek a brekkencsek – megjelent a Miskolci Naplóban – többször is mellbelőtték – meggyanúsították, hogy vízbe mártja a pálcákat
Cudar télies márciusi hétvégénk van. A céllövöldét még traktorral is nehézkesen vonszolják fel a Palotaszálló hóbuckákkal teli kertjébe. Mire a kocsonyabál puccos vendégei...
Bajnait várták – kaptak táblát, jelszavakat – a közös kép elmaradt – a demonstrálók nem győzték várni
A képen látható kedves hölgyek urak Bajnai Gordon miskolci fogadásra mentek ki a Városház téren. Olyan egyformának tűntek mint a tábláik. Kiabálták, hogy...
Vitaminadomány miskolci időseknek és kórházi dolgozóknak
Immunerősítő vitaminkészítményeket ajánlott fel a miskolci időseknek és a BAZ Megyei Kórház dolgozóinak egy miskolci mikrovállalkozás, a Pannonvital Pharma Kft. A 2006 óta...
Szavazat számlálás – nem gépesíthető
Szerencsére csak négy évenként kell szavazatokat számlálni. Mint a képen is látszik korántsem könnyű munka összegezni a voksokat. Nos máshol is hasonló módszerrel...
Évértékelés és programalkotás a MAB Vallástudományi Munkabizottság ülésén
2024. május 25-én tartotta évértékelő és programalkotó ülését a Miskolci Akadémiai Bizottság tavaly (újra)alakult Vallástudományi Munkabizottsága. Prof. Dienes Dénes beszámolt az első munkaév...
Elfogták a Tiszalúci támadót – a rabló hátulról ütötte le az idős embert
A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a fiatalembert, aki Tiszalúcon megtámadott egy idősebb férfit. Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt...
Fidel él és élni fog – felvette a zizegős mackóját – időnként megmutatkozik
Fidel vasból van. Kuba máig is első embere időnként megmutatkozik, felveszi a zizegős Adidas cuccát és életre kel. Nagyon közel senki se mehet...
Kék és hosszú a szemerő – mégse Viagra csak hasonmás
Van egy kor, ez a szépkor amikor az ember előrelátóan, hetente kiadagolja a gyógyszereit. Van egy kis dobozka amibe beteszi a reggeli, a...
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár decemberi programjai
A decemberi munkanap-áthelyezések és az ünnepek miatt a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár – a központi épület és valamennyi...