Nem ritka a kisebb nagyobb koccanásos baleset a Bató ház melletti parkoló előtt. Érdekes errefelé a közlekedési forgalom szervezése, aki a főút menti közből, a Szinva park felől szembe halad a Szinva parti privát parkolóba annak szabad az útja. Ám nem könnyű kivárni a megfelelő pillanatot mivel napközben főleg a délutáni csúcsban mindkét irányból zajlik az élet. Ezen a részen , Miskolc legforgalmasabb útján az egyenesen haladóknak balról jobbról és szemből is tilos a nagy ívben a balra fordulás. Persze a köztéri kamerák , ha lennének is tanúsíthatnák, az autósok zöme tesz egy nagyot erre a tiltó táblára. Az idő pénz, sietni kell és a karosszériásoknak is élniük kell. No, meg a festőknek is. Most éppen egy csoportos koccanást örökítettem meg ma délután három negyed kettő tájban. A rendőrök már helyszíneltek, láttam mentőre nem volt szükség, de a lopó kocsi már készült a roncs szállításra.
Szántó István
Related article
Visszaszámlálás a megújult Golf novemberi bemutatkozásáig: A négyes Golf, a sorozat stílusikonja – Hírek – Hírek és hírlevél
A négyes Golf 1997-es megjelenése Hartmut Warkuß nevéhez fűződik, aki 1993 és 2003 között a Volkswagen Csoport vezető tervezőjeként dolgozott. A negyedik generációra...
Videón a Škoda Kodiaq legjobb pillanatai a Párizsi Autókiállításon – Hírek és események – Hírek
A Škoda Kodiaq a Párizsi Autókiállításon debütált a Škoda sajtótájékoztatóján. A Škoda vezérigazgatója, Bernhard Maier bemutatta az új jövevény legfőbb jellemzőit: a designját,...
Bemutatta a rendőrség a legújabb traffipaxok titkait
Az új eszközök sokkal inkább rejtve lesznek az autósok előtt. A vezess.hu portálon bemutatták a rendőrség TraffiCapture TC-108 elnevezésű legújabb, minden korábbinál modernebb és jobb...
Alkalmi vétel – most vegyen fillérekért téli gumit a kocsijára
A JIS forgalmi rendszámú Volkswagen Polo megmaradt, újszerű négy téli gumiabroncsát felnivel együtt potom áron 20 ezer forintért megkaphatja. Az első telefonáló már...
A Volkswagen Csoport és az önvezető technológiák fejlesztésében élen járó vállalat, az Aurora str… – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen-csoport és az önvezető technológiák fejlesztésében élen járó Aurora vállalat bejelentette, hogy stratégiai megállapodás keretében egyesítik a két cég szakértelmét. Céljuk, hogy...
Drága lehet a javítás az olcsó alkatrészek miatt – Hírek – Hírek és hírlevél
Mindenkit érhet baleset. Szerencsére a balesetek 45 százaléka egyszerű rácsúszás: kis sebességgel megy neki a kocsi valaminek. A kár nem jelentős, de az...
A Volkswagen 36.000 töltőpontot tervez az elektromos autók számára Európában – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen gyors áttörést kíván elérni az elektromos mobilitás terén, és megduplázza erőfeszítéseit a töltési infrastruktúra kiépítésében. Európa-szerte 2025-ig a Csoport összesen 36.000...
A komoly kihívások ellenére stabil pénzügyi eredményekkel zárta az Audi Csoport 2017. első félévét – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi Csoport az idei év első hat hónapjában 30,1 milliárd eurós árbevételt és 2,7 milliárd euró működési eredményt ért el. Az előző...
Az Audi pilótájaként DTM-történelmet írt René Rast – Aktuális hírek – Hírek
René Rast (30), az Audi pilótája a 2017-es év DTM-bajnoka, amivel versenysport-történelmet írt: a német versenyző mindjárt első DTM-szezonjában elnyerte a bajnoki címet,...
Új értékesítési rekord az Audinál – 1,871 millió eladott autó 2016-ban – Aktuális hírek – Hírek
Az AUDI AG mintegy 1 871 350 járműre növelte globális forgalmát 2016-ban, ami 3,8 százalékkal haladja meg eddigi rekordéve, 2015 volumenét. Modellpalettája jelenleg...
114 bizonyíték a rajongásra: egy bécsi kéményseprőé a világ talán legnagyobb Golf gyűjteménye – Hírek – Hírek és hírlevél
Ki mondta azt, hogy a szeretetet nem lehet számokban kifejezni? A Volkswagen esetében ez a szám 114. Az osztrák Josef Juza imádja a...
Kié volt az első nagy Zsiga – két évet tévedett a miniszter – vagy a tolmács rosszul fordított
A Budapesti Nemzetközi Vásáron a hetvenes évek derekán mutatták be ezt a Zsigulit. Gyorsan rákattantunk. Életemben először és utoljára akkor csináltam egy interjút...
Stabil teljesítményt nyújtanak a Volkswagen-csoport márkái – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen csoport a 2018-as üzleti évben is széleskörű tevékenységéből, valamint márkái és pénzügyi szolgáltatásai továbbra is stabil teljesítményéből profitálhatott. Amint Dr. Herbert...
Az Audi, az Airbus és az Italdesign teszteli a Repülő Taxi tanulmányt – Aktuális hírek – Hírek
Az amszterdami Drone Week rendezvényen mutatja be először repülő és szárazföldön közlekedő „Pop.Up Next” tanulmányát az Audi, az Airbus és az Italdesign. Ez...
„Beszéljünk a haladásról!”: nemzetközi közönséget inspirál az Audi a Bits & Pretzels konferencián – Aktuális hírek – Hírek
„Beszéljünk a haladásról!” mottóval meghirdetett eseményre az Audi a világ minden részéről hívott szakembereket, hogy a Bits & Pretzels eseményén övék legyen a...
Ideje felújítani – a régi egérút Bükkábrány és Miskolc között – lehet hasítani erre is , de sok a buckás kanyar
Mostanában gyakrabban autózom Miskolc és Bükkábrány között a Harsányi úton. Korábban amíg nem volt meg a sztráda rendre erre rövidítettem meg a Budapesti...
Ki ért hozzá – van e ennek miskolci szervize – ki javítaná meg? Olympus márkájú
Baráti kérés, kérdés – ki tudja, hogy Miskolcon vállalnak e ilyen diktafon javítást és hol? A két ceruzaelem belefolyt és hiába tisztitattam ki....
Világpremier Párizsban: ügyfélsportos bevetésre készen az Audi R8 LMS új, továbbfejlesztett válto… – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi Sport ügyfélsport programja negyedik modelljét mutatja be mindössze négy év alatt. A teljesen új alapokra építkező második generációs Audi R8 LMS...
Parkolástechnika egy veterán volánforgatótól – ismét néhány keresetlen szó a nagy posta előtti útburkolati jelekről – mit mondott az egyenruhás ember a tárgyaláson – van aki két helyre terpeszkedik – nekem is van háklim, féltem a kasznit
Ha doktorálnék , a hazai parkolás helyzetről, a morálról írnék disszertációt. Elismerem, ez egy morbidnak tetsző kijelentés, de mivel 1968 óta vezetek – ...
Fejlesztés a business-kategóriában – Az új Audi A6 Limousine – Aktuális hírek – Hírek
Új Audi A6 modelljével az Audi nagysikerű felsőkategóriás limuzinjának immár nyolcadik generációját mutatja be, számos új fejlesztést hozva el e piaci szegmensbe. Legyen...