SzántóGráf

Kontra-rekontra-amikor-a Moszad házal-Katarban pénzért Gázai Hamasznak/

Jaszi Kohen

 

 

A szombat kimenetele után a 12-es csatornán Avigdor Liberman többek között arról is beszámolt, hogy a Moszad főnöke, Joszi Cohen, a miniszterelnök utasítására azért utazott a hónap elején Dohába, hogy kikönyörögje a katari vezetésnél, ne szüntesse meg a március végéig tervezett Hamász terrorszervezetnek nyújtott anyagi támogatást, amelyeket az izraeli kormány rendszeresen átenged.

 

Katar két éve folyamatosan, Izraelen keresztül eddig több tízmillió dollárt juttatott a humanitárius válsággal sújtott enklávé életkörülményeinek javítására a zsidó állam jóváhagyásával, abban a reményben, hogy a Hamász terrorszervezet leáll a déli területek folyamatos rakétázásával és az elmúlt időszakban újraindított Molotov-koktélt és bombát szállító terror léggömbök küldözgetésével. Avigdor Liberman (Jiszráel Bejtenu), a legutóbbi még működőképes kormány védelmi minisztere két évvel ezelőtt, többek között azért is mondott le és lépett ki a Netanjahu vezette kormányból, mert ellenezte az Erezi átkelőnél bőröndben utaztatott katari dollármilliók izraeli jóváhagyását.

 

„Két héttel ezelőtt, szerdán a Moszad vezetője és a katonaság déli parancsnokságának vezetője Katarba látogatott Netanjahu megbízásából, és egyszerűen kikönyörögték a katari vezetéstől, hogy március 30 után folytassák a pénz küldését a Hamásznak”, állította Liberman.

 

A Walla hírportál szerint Cohen és a katonaság déli parancsnokságának vezetője Herzi Halevi rövidre szabott, egy napos látogatása során Dohában találkoztak Mohamed al-Emadival, a gázai övezet katari képviselőjével valamint Mohammed Bin Ahmed al-Misnad nemzetbiztonsági tanácsadóval. Az izraeli média számára a látogatást a katonai cenzor titkosította, így Liberman elszólása nélkül valószínűleg a választásokig nem derülhetett volna ki.„Egyiptom és Katar egyaránt dühösek a Hamászra és meg akarják szakítani velük a kapcsolatot. Benjamin Netanjahu azonban hirtelen a Hamász védelmezőjeként, mint holmi védelmi szervezet kiáll a Hamász mellett. Ez a terror alávetésének politikája ”- nyilatkozta Liberman és hozzátette, hogy Izrael “védelmi pénzt” fizet a Hamásznak az úgynevezett nyugalom fenntartása érdekében.

 

Az említett nyugalmat és a Hamász egyoldalú tűzszüneteit a terrorszervezet folyamatosan megszegi a katari pénzek ellenére. Gázai terroristák az elmúlt bő két hétben legalább 18 rakétát illetve aknavető gránátot lőttek ki Izraelre és több tucat robbanó léggömböt reptettek át a határon.

 

A Védelmi Minisztérium Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT), mely Izrael katonai összekötőjeként funkcionál, egy héttel Donald Trump béketervének bemutatása után és reagálva a folyamatos rakétatámadásokra és a határon átreptetett több tucat robbanó léggömbre 15 tengeri mérföldről 10-re csökkentette majd visszaállította a halászati zóna területét.

 

A Védelmi Minisztérium továbbá leállította a cement importot és egyéb büntető intézkedéseket vezetett be a rakétatámadásokért.

 

Múlt héten kedden helyi idő szerint este fél 12 körül, nem sokkal azt követően, hogy Benjamin Netanjahu ügyvivő miniszterelnök a 20-as csatornának adott interjúban nagy meglepetéssel fenyegette a Hamász terrorszervezet, ha nem állítja vissza a nyugalmat az övezetben, ismét megszólalt a rakétatámadást jelző riasztás.

 

A három rakétából egy jutott át a határon és nyílt területen landolt.

 

Sérülés vagy anyagi kár nem történt.

 

Szokatlan módon elmaradt az izraeli megtorlócsapás.

 

„A felelőtlen magatartás a Hamász vezetői részéről közelebb sodornak minket a velük szembeni halálos fellépéshez”, nyilatkozta  Naftali Bennett megbízott védelmi miniszter múlt héten vasárnap.

 

A katari külügyminisztérium nyilatkozata szerint Mohammed al-Emadi küldött pénteken a Gázai övezetbe látogatott és megbeszélést folytatott a területet uraló Hamász terrorszervezet képviselőjével, Yahya Sinwarral.

 

A felek megvitatták a legfrissebb fejleményeket, a nyugalom fenntartásának lehetőségeit valamint a rendelkezésre álló mechanizmusokat, melyek az övezet lakosainak életkörülményeinek javítását célozzák.

 

A megbeszélésén megállapodás született arról, hogy a katari bizottság növeli az anyagi támogatásban részesülő mélyszegélységben élő családok számát, így februárban mintegy 120000 család részesülhet a 100 dolláros segélyből.

 

A bankjegyek kiosztása vasárnap kezdődik a postákon.

 

A bizottság ezen felül 1 millió dollárt különít el 500 olyan fiatal számára, akik nem tudják anyagilag finanszírozni az esküvőjük költségeit, és további egy millió dollárt különít el szegény emberek otthonának helyreállítására, valamint 1 millió dollárral támogatja azokat az egyetemi diplomásokat, akik a fizetési kötelezettségeik elmulasztása miatt nem vehették át bizonyítványukat.

 

Emadi hangsúlyozta, hogy a bejelentett projektcsomagot a gázai illetékes minisztériumokkal koordinálva hajtják végre, megjegyezve, hogy ennek a támogatásnak a célja a humanitárius feltételek javítása, és hogy az övezet lakosainak tisztességes életet biztosítsanak. Felszólított minden segélyszervezetet és a nemzetközi közösséget, hogy növeljék az övezet lakosainak nyújtott humanitárius segítséget.

 

A katari küldött szerint hamarosan bejelentésre kerül egy kórház létrehozására irányuló projekt elindítása Rafahban, az övezet déli részén, a 24 millió dolláros projekt végrehajtásával kapcsolatos eljárások befejezése után, hangsúlyozva, hogy Katar erőfeszítéseket tesz valamennyi féllel a gázai villamosenergia-probléma megoldása érdekében, és hogy pozitív jelek vannak arra, hogy radikális megoldásokat találjanak erre az összetett problémára.

 

A gázai átlagbér 360 dollár/hónap körül mozog a Palesztin Központi Statisztikai Hivatal szerint. Az övezetben rekordmagas, 50 százalék feletti a munkanélküliségi ráta.

 

Az elmúlt nyolc évben Katar több százmillió dollárt adott a Gázai övezetnek az infrastruktúra, az egészségügy, a villamos energia és más projektek támogatására.

 

A katari pénz miatt Benjamin Netanjahu ügyvivő miniszterelnök folyamatos kritikákkal szembesül a politikai spektrum minden oldaláról.

 

A paleszinok két rivális kormány között vannak felosztva 2007 óta, amikor a Hamász terrorszervezet erőszakkal átvette a Gázai övezet feletti uralmat Mahmúd Abbász palesztin hatósági elnök Fatah pártjától, aki azóta csak az autonóm területek irányítására jogosult Júdea és Szamáriában (Ciszjordánia).

 

Abbász egyébként 2005-ben nyerte el a vezetői pozíciót, de választások hiányában négy évre szóló hivatali idejének 15. évében jár.

 

A Hamászt időközben nagyon meggyengítette az izraeli és egyiptomi blokád, a három háború, amit Izraellel vívott és a nemzetközi elszigeteltség. Gáza gazdasága romokban, a lakosság súlyos villamos energia és ivóvíz hiánnyal küzd.

 

Gázai terroristák az elmúlt bő három hétben legalább 20 rakétát illetve aknavető gránátot lőttek ki Izraelre és több tucat robbanó léggömböt reptettek át a határon.

 

Exit mobile version