SzántóGráf

Csoportos létszámcsökkentés szándékát jelenti be a gazdasági társaság – elbocsájtások a Miskolci Holdingnál

kirúgás

 

 

 

A Miskolc Holding Zrt. új vezetése 2019. decemberében átfogó vizsgálatot indított a saját szervezetén belül, a folyamatok racionalizálására. Ennek keretében a Miskolc Holding Zrt. Igazgatósága, egy új szervezeti és működési szabályzatot fogadott el.  A szervezeti folyamatok áttekintése után megállapítást nyert, hogy egyes területeken a feladatok ellátásához a szükségesnél jóval több létszám került foglalkoztatásra, valamint több esetben párhuzamosságok is feltárásra kerültek.

 

A Miskolc Holding vezetése szerint, az elmúlt éveket jellemző nagyvonalú gazdálkodás nem tartható fenn, ezért a jogszabályoknak megfelelően, csoportos létszámcsökkentés szándékát jelenti be a Kormányhivatalnál, melynek létszáma összesen 95 személy. A fizikai állományból 25 , a szellemi állományból 70 dolgozót érint majd a létszámcsökkentés.

A Miskolc Holding Zrt vezetése a jogszabályoknak megfelelően az Üzemi Tanáccsal, és a munkavállalókkal is ismertette a tervezett intézkedést.

Idáig szólt a hivatalos városházi közlemény. Borítékolom, hogy ennek a kényszerű lépésnek akármennyire is körültekintően teszik politikai visszhangja lesz. Ami önmagában természetes is,  hiszen akinek a jövőben nem lesz íróasztala azt mondja, hogy mindez egyszerű politikai tisztogatás.  Hiába hajtogatják, hogy erről szó sincs, egyszerűen a gazdasági helyzet, a korábbi vezetés  csődjének a következménye – a csoportos elbocsájtás. Megjegyzem, hogy kevesen vannak akik tudják, hogy ez a fajta megoldás humánusabb mint az amikor egyenként darálják le a felesleges létszámot.   Az utóbbi esetében tényleg mondhatnák, hogy pártszimpátia alapján küldözgetik el a dolgozókat. Egyébként a megyénkben munkaerőhiány van, a versenyszférában rengeteg a betöltetlen meghirdetett álláshely. A Holding vezetése messzemenően  támogatja majd az új helyet keresőket és szociális szempontok figyelembevételével dönt minden egyes elbocsájtás esetében.

 

 

Exit mobile version