SzántóGráf

Utyenkóval a gyárban – felrobbantják a kéményt – még láttam füstölni – Miskolcot innen látták el rozsdás vasporral

Kollégámtól tudom, ha mindez igaz március elején felrobbantják a BÉM füstokádó kéményét. Tudom már régen kihűlt. Viszont én még élénken emlékszem arra, hogy miként szennyezte a fél város levegőjét. Bárhonnan is fújt a szél a Szentpéteri kapuban szállt a rozsda pirosas por, mindent beterítve. S akkor jöjjön a nosztalgikus emlék, mi a francot is kerestem  ott, ott is.

Egy hete nem alszom. Tarján Pista bácsi, a főszerkesztő-helyettesem megkapta az újságíró gyakornokok neveléséért járó 250 forintot. És a fejébe vette, hogy meg is dolgozik érte. Közölte, elkísér egy riportra.

A mély vízben teszteli szakmai jártasságomat. Megtanítja, hogyan kell kérdezni, mire kell ügyelni a termelési anyagok felvételénél. Kiválasztja a terepet, és máris a nemrégiben beindított Borsodi Ércelőkészítő Mű igazgatói szentélyében találom magam. Soha többé nem készülök úgy egyetlen másik riportra sem, mint erre. Kisujjamban a vasgyártás, az alapanyagok előkészítése, kohászatból akár kisdoktori fokozatot is szerezhetnék. Ám a vizslató főnöki jelenlét, a lámpaláz, a vizsgadrukk sokat ront a teljesítményemen. Másnap tudom meg, hogy nem voltam elég emberközpontú. Nem kérdeztem rá a helyi szakszervezet munkájára, és a nagyüzem szocialista brigádjairól is hanyagul megfeledkeztem. Ám ha jót akarok, pótolhatom az elmaradt információkat. Így leszek be- és visszajáró a Sajókeresztúron lévő gyárba.

Még a járatok menetrendjét is fejből fújom. Végül, területi reszortfelelősként már magaménak érzem ezt a koszos, fojtogatóan vasporos levegőjű, büdös, sárgás, mérges füstöt okádó, nagykéményekkel teletűzdelt komplexumot. Megírom, hogy a rudabányai és a szovjet importból érkező vasércet itt teszik feldolgozhatóvá. Időnként még azt is elkotyogom, hogy egy ilyen környezetszennyező létesítménynek ennél rosszabb helyet nem is találhattak volna. A rozsdasárgás levegő nemcsak ködös-szeles időben, de még szélcsendben is rátelepszik a Szentpéteri kapura. Pista bácsi boldog, és büszke rám. Cserébe minden helybéli kapcsolatomat latba vetem, hogy legyen egy rávaló – ő ugyanis jó kiállású, csaknem két méter magas ember – szafari öltönye. Ugyanis Losonczi Pállal, a Népköztársaság elnökével mennének egy afrikai körútra. Ilyen helyre mégse mehet egy szál sötét öltönyben. Mire a különleges méretű ruházat elkészül, már csak egy szafari fejfedő hiányzik, amelyet – kalandos úton, csak azért is – megszerzek. Pista bácsi örömében olyan bulit csap, hogy elfelejt hazamenni. Mentő ötletként azt találja ki, hogy egy szovjet tábornokkal csinált riportot az éjszakában. Még egy cirill betűs autogramot is szerkeszt az alibijéhez. Baráti öleléssel Utyenkótól. Ennek köszönheti, hogy élete végéig rajta ragad az ismeretlen hős katona neve: Pista bácsi – magunk között – már csak Utyenko tábornok lesz. Mindeközben a Borsodi Ércélőkészítő Mű él és virágzik, mígnem a vasgyári kohászat a rendszerváltással együtt teljesen összeomlik. Ám a vele szimbiózisban élő üzemek nem adják meg magukat olyan könnyen.

A BÉM sorozatosan gazdát, sőt többször profilt is vált. A szokásos módon egymást érik a felszámolók, de mindig akad, aki lát valami fantáziát az üresen tátongó üzemcsarnokban. Mert persze elhordják, eladogatják a még használható gépparkot. S az ország régi gázgyáraiból itt égetik el a barnakőszénből kinyert masszát. Ez ugyan nem veszélyes anyag, csak éppen a megsemmisítésekor nagyon kellemetlen szagot áraszt a környéken. A miskolci egyetemen már majdnem kidolgozzák a teljesen zárt technológiát, mire kiderül, hogy ez az üzlet nem hoz annyi pénzt, ami a megvalósításhoz elég lenne. A Sajószentpéterre vezető út mentén még látható a hatalmas kémény, rajta a levakarhatatlan régi emblémával. A gyárkapu lelakatolva, rajta néhány telefonszám. A bejárati sorompó elárvultan mered az égnek. A bekerített gazos parkoló teljesen üres. Egy lélek sincs a környéken, talán madár se jár már erre. A kapu közelében a buszmegálló szétverve. Csupán a gyár előtti sebességkorlátozó tábla emlékeztet arra, hogy valami lehetett itt. Sose gondoltam volna, hogy egyszer, csak úgy kedvemre, újra bejárnám ezt a rozsdamarta gyárat, méghozzá Pista bácsival, a nevezetes Utyenko tábornokkal.

Aki éppen azt a bizonyos nyolczsebes szafari öltönyt meg a hozzá illő karimás kalapot viselné…

Exit mobile version