SzántóGráf

Márciustól a BAZ Megyei Kormányhivatal hatáskörébe kerültek át az építésügyi hatósági feladatok

Miskolc látkép

 

 

A Kormány döntésének megfelelően március 1-jétől a BAZ Megyei Kormányhivatal hatáskörébe kerültek át az építésügyi hatósági feladatok. Az építmények, építési tevékenységek tekintetében az építésfelügyeleti hatósági jogkört is ez a hivatal látja el. A Miskolci Önkormányzat jegyzőjének építéshatósági jogköre március 1-jei hatállyal megszűnt, a folyamatban lévő ügyeket átadták a Kormányhivatalnak.

 

A jövőben az ügyfelek az

 

*          – építés-,

*          – bontás-,

*          – használatbavétel engedélyezése, illetve tudomásulvétele,

*          – fennmaradás engedélyezése,

*          – hatósági bizonyítvány kiállítása iránti kérelmekkel,

*          – valamint a lakóépület építésével kapcsolatos egyszerű bejelentési ügyekben

*

a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályához fordulhatnak az eddigi 16 helyszín helyett 8 járásszékhelyen, Miskolcon például a Rákóczi u. 11. szám alatt.

Exit mobile version