SzántóGráf

Rákészülnek a járványveszély elhárítására – sajnos nincs elegendő maszk és fertőtlenítő – várják a készletek feltöltését

Fehér holló

Miskolc legpatinásabb patikájának a tulajdonosát kérdeztük, hogy kellően felkészültek e egy esetleges kiterjedtebb járványveszélyre. Tihor Attila elmondta egy ilyen egész világot behálózó fertőzésre felkészülni nem, csak rákészülni lehet.

Így ennek megfelelően minden óvintézkedést megtettek a lehetőségek keretein belül.  Ennek keretében a gyógyszertárat kétóránként menetrendszerűen takarítják fertőtlenítik. Munkatársai saját és egymás egészségi állapotára is fokozottan figyelnek. Mindannyian tudják, hogy a járványveszély frontvonalában vannak, rendszeresen használják a kézfertőtlenítőt és ha kell a maszkot is felveszik. Bár attól is tartanak, hogy az ilyen elővigyázatosság pánikot is kelthet a vásárlók körében.

Másoknak is ugyanazt ajánlják , mint a kormányzati tájékoztatókon elhangzott, nem szabad fokozni a félelemérzetet, mindenkiben azt kell tudatosítani, hogy kellő odafigyeléssel megelőzhető a koronavírus terjedése.

Sajnos a maszkot gyorsan felvásárolták , s most igyekeznek a lehető legnagyobb mennyiségben pótolni. A fertőtlenítőből sincs elegendő, de már fontolóra vették, hogy maguk is készítenek, ha megnő rá az igény. Természetesen vannak még nyitott kérdések, hogy egy nagyobb méretű fertőző góc kialakulása esetén miként tudják majd az ilyenkor szokásos protokoll szerint kiszolgálni a vásárlókat. Jelenleg ugyanis, csupán öt olyan védőruhájuk van, amelyeket az úgynevezett papás szülésekhez készítettek. Ezért folyamatosan keresik azokat a beszállítókat, akik ezekből a kurrens cikkekből elegendő mennyiséget adhatnának. Addig is kérik a patikába betérőket, kerüljék egymás közelségét, tartsanak kellő távolságot a sorbaálláskor. Az se titok, hogy a közegészségügyi szolgálattal való állandó kapcsolattartásnak köszönhetően kellően tájékozottak, s ha a helyzet úgy hozná minden érintettel együttműködnek a kockázat csökkentésében.

Exit mobile version