SzántóGráf

Tájékoztatás interneten keresztül is intézhető ügykörökről – könnyítés a miskolci városházán

 

 

 

 

Veszélyhelyzetet hirdetett szerdán a kormány a világjárvánnyá nyilvánított koronavírus-fertőzések miatt, és az újabb megbetegedések megelőzése érdekében több intézkedést is hozott. Ezekkel összhangban Miskolc polgármestere arra kérte a miskolciakat, hogy ügyeiket lehetőleg csak olyan esetekben intézzék személyesen az önkormányzati ügyfélszolgálatokon, amelyek feltétlenül igénylik a személyes megjelenést. Minden egyéb esetben éljenek a papíralapú, illetve elektronikus ügyintézés biztosította lehetőségekkel. A miskolc.hu<http://miskolc.hu/> felületen közzétett, ÁNYK nyomtatvány, vagy e-papír szolgáltatás igénybevételével, elektronikusan intézhető ügyek a következők:

 

 

A közösségi együttélés alapvető szabályainak megszegésével kapcsolatos eljárás

Állattartás, állatvédelem

Anyakönyvi okirat kiállítása (házassági, halotti, születési)

Behajtási engedély

Bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos eljárás

Belterületbe vonás

Birtokvédelmi ügyek

Díj megfizetésének igazolása

Egyéb beadvány

Elővásárlási jogról történő nyilatkozat megkérése

Előzetes szakhatósági állásfoglalás kérése

Építési tilalom törlése

Fiatalok önálló életkezdési támogatása

Gyógyszertámogatás

Hagyatéki ügyek

Haláleset anyakönyvezése

Hatósági bizonyítványok kiállítása lakcímrendezési eljárásokhoz

Hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet megállapítása

Házszám megállapítása

Ifjúságvédelmi támogatás

Ingatlanközvetítés, ingatlanvagyon-értékelés és – közvetítés engedélyezési eljárása

Kártalanítási igény kizárás bejegyzés törlése iránti kérelem

Kártalanítási kérelem

Kérelem gyermekétkeztetés térítési díj kedvezményének megállapításához

Kérelem kapubehajtó létesítéséhez szükséges hozzájárulás iránt

Kérelem közterület felbontásához

Kérelem tulajdonosi és/vagy kezelői hozzájáruláshoz

Keresetlevél beterjesztése jegyző birtokvédelmi határozatának megváltoztatása iránti perben

Közigazgatási szerv határozatának bírósági felülvizsgálata iránti keresetlevél benyújtása

Közterület-foglalás

Lakásfenntartási támogatás

Menetrend szerinti helyi tömegközlekedés igénybevételéhez biztosított támogatás

Működési engedély iránti kérelem eljárása

Nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatás engedélyezési eljárása

Piacok fenntartóinak, vásárok rendezőinek, bevásárlóközpontok üzemeltetőinek nyilvántartásba vétele, hatósági ellenőrzése

Rendezvénytartási ügyek

Rendkívüli települési támogatás

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény

Szálláshelyek üzemeltetése szálláshely-üzemeltetési bejelentéssel kapcsolatos eljárás

Személyes nyilatkozat

Születési támogatás

Társasházak feletti törvényességi felügyeleti eljárás megindítása

Telepengedélyezési eljárás

Településképi bejelentés iránti kérelem

Településképi véleményezés iránti kérelem

Törzsvagyonból kivonás kérelem

Üzletek éjszakai nyitva tartása

Változásbejelentő lap

 

 

További információk:  https://www.miskolc.hu/varoshaza/adougyek/ugyleirasok

 

Exit mobile version