A helyi média két jeles képviselőjének munkáját ismerte el Veres Pál polgármester a Magyar Sajtó Napja alkalmából tartott szűk körű rendezvényen.
“Az év újságírója 2020.” díjat Illésy Sándor, az “Az év fotósa 2020.” elismerést Ádám János kapta.
A Magyar Sajtó Napját 1990 óta ünnepeljük március 15-én, hiszen 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar szabad sajtó első termékeként a 12 pontot és a Nemzeti dalt.
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata pénteken délelőtt emlékezet az ünnepről, ennek keretében Veres Pál polgármester köszönte meg a helyi média két jeles képviselőjének munkáját.
ILLÉSY SÁNDOR – Az év újságírója 2020.
- március 15-én, a Magyar Sajtó Napján született. Iskoláit és az egyetemet is Miskolcon végezte.
Érettségi utáni nyári diákmunkára jelentkezett a Miskolci Lapterjesztőhöz, ahol 2 hétig az Észak-Magyarország, 2 hétig a Déli Hírlap napilapoknál dolgozott szerkesztőségi segédként. Itt kezdődött érdeklődése a szakma iránt. 1976-ban jelent meg első írása Déli Hírlapban.
Szakmai munkájában nagy hatással említi Braczkó István és Radványi Éva újságírókat, akik meghatározó személyiségek voltak életében.
Az Észak-Magyarország napilapnál helyezkedett el, majd alapítója volt többedmagával az Új-Észak napilapnak. Gazdasági rovatvezetőként is dolgozott.
Írásai jelentek meg a Magyar Nemzet, a Népszabadság, a Népszava, a Magyar Hírlap, a Magyar Ifjúság és a Napi Gazdaság hasábjain.
2002-től az MTI megyei tudósítójaként dolgozik.
ÁDÁM JÁNOS – Az év fotósa 2020.
- február 27-én született Miskolcon.
20 éve dolgozik sajtófotósként, megszakítás nélkül az Észak-Magyarország és a Borsod Online szakembereként.
Korábbi munkahelyén, a Miskolci Galériában is legszívesebben műtárgyak és kulturális események fényképezésével, dokumentálásával foglalkozott.
Csak teszi a dolgát, – mondja – hiszen ez a hobbija is egyben.
Szereti a sajtófotós munka színességét, változatosságát, ahogy a társadalom széles rétegeivel érintkezhet, beleláthat a sport és a kultúra mindennapjaiba, ez teszi izgalmassá munkáját.
Kollégáival közös fotó tárlata a mai napon nyílik a Szinvaparkban, elmúlt évi képeiből.
Új szerelme, az okostelefonnal és az új megoldások alkalmazásával történő fotózás. Természetjáró emberként új perspektívát hobbit jelent életében. Az így készített képei jövő keddtől láthatóak az Ifjúsági Házban.