SzántóGráf

Háborús helyzet – Karácsony Gergely, készüljünk a legrosszabb forgatókönyvre – mi az amit a törzs elárulhat – drámaian nő a fertőzések száma a világban

Több krízishelyzetet megértem már életem során. Alig hét esztendősen, gyerekfejjel éltem át 1956 októberét. Mivel Miskolcon, a Széchenyi úton laktunk az események centrumában élénken emlékszem az akkori feszültséggel terhes napokra. Az első napokban, iskolába járás helyett az új magyar címereket vagdostam az újságból, s gyűjteni kezdtem. A lapokból meg tankokat hajtogattam. Majd amikor a Borsodi Nyomda előtt álló harckocsi első lövedéke az ablakunk előtt süvített el, s a légnyomás megrepesztette az üveget, az összes papírtankot a kályhába gyömöszöltem. Később pedig mindig abban reménykedtem, hogy a mi életünkből kimarad majd az a háború, amiről a szüleim beszéltek.  Amikor egy reggel drága Édesanyám azzal ébresztett, hogy Kennedyt, az Egyesült Államok elnökét lelőtték egyáltalán nem verte ki az álmot a szememből. Mamám viszont elsápadt, számára az ilyen történések valamilyen ösztönösen rossz előérzeteket ébresztettek benne. Hiszen abban a főutcai lakásban laktunk, amelynek az erkélyéről virágokat szórtak az 1944 tavaszán Miskolcra bevonuló német katonákra. Saját szemével látta, majd két hét múlva családostól deportálták és megjárta a lengyel haláltáborokat. A nagy famíliából hárman élték túl a világégést.

Pontosan 1968 nyarán már katonakötelesként  izgultam végig a Prágai tavasz leverését.  Akkoriban a keleti és a nyugati katonai tömb különösen merész farkasszemet nézett egymással a vasfüggönynél. Csak a nukleáris háború veszélye, kockázata mentett meg minket egy újabb világháborútól. Pontosabban a globális pusztulástól.

Jómagam a taxisblokádot is egy igazi krízishelyzetként éltem meg. Könnyen elfajulhatott volna a helyzet akár egy polgárháborúba is torkollhatott volna. A friss demokrácia, az újra visszaszerzett, ölünkbe hullt szabadságunk nem mindenkinek tetszett. Működtek is a régi reflexek. Már megszűnt a közlekedés a városban, amikor gyalogosan ballagtunk haza a lányommal. Útba ejtve az összes boltot, hogy megvegyük, amire csak szükségünk lehet egy válsághelyzetben. Nem titok, hogy ebben a provokációban volt egy központi szervezettség is. Kihasználva az akkori miniszterelnök súlyos betegségét.

Taxisblokád , az e fehér Lada a feleségemé. Végül sikerült aznap hazamanőverezni.

Aki most az gondolja, komoran látom a világot, emlékezzen arra, hogy milyen véres polgárháború zajlott le a déli határaink mentén. Nem hittem volna, hogy a kilencvenes évek végén szabályos etnikai népirtás, valóságos, bombázásokkal tarkított háború lehet a volt Jugoszlávia területén. Akkoriban Ausztriában nyaraltunk, amikor egy nyári délelőtt felbőgtek a légvédelmi szirénák a Veldeni tó partján. Egyedül aggódtam, a helybéliek higgadtak maradtak, mondták megint egy eltévedt lövedék aktiválhatta a légvédelmi rendszert. Ugyanerről beszéltek a déli határaink mentén élők is, miközben mi csupán egy folytatásos tévésorozatként néztük végig ezt a határainktól néhány kilométerre történő vérengzéseket.

S akkor már is helyben vagyunk.  Mert most tényleg helyzet van. Az amerikai filmgyárak már évtizedek óta szériában gyártják az ilyen katonai laboratóriumokból kiszabadult, elszabadult vírus nyomán bekövetkező meséket. Sosem tartottam ezt egyszerű fantazmagóriának. Hiszen Murphy törvénye szerint, ami megeshet az meg is történik.

Jobb híján a képernyőn át nézem a híreket. Mint veterán tollforgató elárulom, ezeken a sajtótájékoztatókon sosem mondhatnak el mindent, amit a krízist kezelő törzs vezetése tudhat. Ez nem elhallgatás, egyszerűen nem érdemes fokozni a pánikot. A kormányt folyamatos vád éri, hogy nem kellően irányítják a vírus elleni védekezést. Hiányzik ez, az amaz és nem lépik meg ezt vagy azt, ha meg hajlanak, rá akkor is megtalálják a kollégáim a kákán a csomót. Minden párt a ránk szakadt nyomorúságunkból megpróbálkozik némi politikai haszonszerzéssel. Szívük-lelkük rajta, ezt egyikőjük se hagyhatja ki.

Ám ideje lenne kimondani, hogy a jelenlegi kormány következetesen migránsellenes politikája mára megkérdőjelezhetetlen.  Drága volt ez a kerítés, de megérte. A választási kampányban is meghozta a hasznát. Most meg kifejezetten nélkülözhetetlen. Élő emberi erővel soha nem tudnánk a határaink felé zúduló tömeget megállítani, békés eszközökkel. S az is beigazolódott, hogy a minden egészségügyi szűrés nélkül beáramló menekültek nemcsak a kulturális történelmi örökségünket veszélyeztették volna. Tehát most éppen jogos lenne, ha kellő önmérséklettel mindannyian összefognának a járvány helyzet kezelésére. A kormány helyébe bevonnám a sokat kritizáló politikusokat a vezetési törzsbe. Már csak azért is, mert ha tényleg hajszál kerül a levesbe volna kivel osztozni a felelősségben.

Folyt.köv.

 

Exit mobile version