SzántóGráf

Szünetel a közös zsidó hitélet – a temetkezés rituáléja még nem lett eldöntve – várják a rabbik tanácsát

Szlukovinyi péter

Szlukovinyi Péter, a  miskolci zsidó hitközség elnöke a Mazsihisz javaslatára felfüggesztette a közös hítéletet. Sajnos még a közelgő nagyünnep megtartására sincs lehetőség. Ha jót akarnak megfogadják a maradj otthon elvét, semmiképpen nem kockáztatják egymás egészségét.

Ezzel egyidőben mint minden egyháznál számbavették mi a szokás ilyen embertpróbáló időszakban. A miskolci avasi temetőben már régebben kijelölték azt a parcellát ahová a járványban elhunytakat temetik. Ezekről a fontos dolgokrók az élők kötelessége előre gondoskodni.

Az izraelita vallás szerint a halottakat nem boncolják. Ez alól csak akkor lehet kivételt tenni ha bizonyítottan nem idegenkezűség következtében történt a haláleset. A zsidóknál köztudott, hogy a legegyszerűbb gyalulatlan deszkakoporsóban temetkeznek és mindenki az előre elkészített halottas köntösében búcsuzik a földi élettől. Előtte kötelező a rituális mosdatás miközben a jelenlévők imát mondanak az elhunyt lelkiüdvéért. Jelenleg a rabbik tanácsa még nem döntötte el, hogy ez ritus miképpen történjen.  Ki kellenne gondolni, hogy a jelenlévők miképpen védekezhetnek a fertőzés veszélyétől.

Hasonló kérdések bizonyára más egyházaknál is felmerültek. Ők ilyenkor a hamvasztást választják, ez a zsidóságnál nem elfogadott és egy ortodox temetőben nem megengedett az urnás temetkezés.

Exit mobile version