SzántóGráf

A főnököm természetbarát magazint rendelt Svédországból – a ferihegyi vámosoknak humorérzékük is volt – svéd papírsalátával etettek minket – a pandák példát mutatnak a karanténos világban

panda nász

Hogy valami szórakoztatót is termeljek a gép mellett.

Látom, az óriás pandák minden megtesznek, hogy ki ne pusztuljanak. Mi főemlősök magunkra kulcsoljuk az ajtónkat, s az önkéntes karanténunkban latolgatjuk, mennyi lehet még hátra a mi időnkből, s meddig kell még rejtőzködnünk a láthatatlan nyavalya elől.

Közben az óriáspandák meggondolták magukat, s rákapcsoltak a szaporodásra. Idáig bezártságban csak mesterséges megtermékenyítéssel lehetett megóvni őket a kihalástól. Lám most meg kedvet kaptak a kurcifikáláshoz. Jól mondtam…? Példát mutatnak.

Jut eszembe, hogy amikor életemben először Svédországba utaztam, talán a hetvenes évek elején, kaptam egy nagyon bizalmas, különleges megbízást a főnökömtől. Megkért, ha tehetem, hozzak néhány pornóújságot, s legyen közte olyan extra is. Precízen fogalmazva olyan természetbarát, amelyben az állatok se maradnak ki a gyönyörszerzésből.

Nem volt nehéz a feladat teljesítése, egy félbőröndnyi magazinnal érkeztem haza.

Persze a ferihegyi vámosok valamennyi katalógusra, újságra lecsaptak és minden magyarázat nélkül elkobozták. Hozzátették, ez a legenyhébb büntetés akár meg is bírságolhatnak.  Szinte megéreztem, hogy a főnöknek szánt lovas, kutyás kuriózumszámba menő lapokat el kell dugnom, s ezeket tűzön-vízen át meg kell mentenem. Sikerült is. egy igazi hős lettem.

Persze a főnököm telhetetlen volt, s a lefoglalt újságokat is átlapozta volna.  Közösen írtunk egy szívhez szóló kérelmet a vámhivatal vezetőjének, arra való hivatkozással, hogy azokra a lapokra szükségünk lenne a szakmai kíváncsiságunk kielégítéséhez, a tájékozottságunk bővítéséhez.

Ha hiszik, ha nem hatott rájuk a megfogalmazásunk stílusa. Egy héten belül visszakaptuk az összes, magazint a Déli hírlap titkárságára postázva. Arra nem számítottunk, hogy a fináncoknak is van humorérzéke – az újságokból kiollózták a maguknak is tetsző fotókat. Hogy minek azt csak ők tudják, a lényeg, kaptunk egy kofferra való papírsalátát. Svédül.

Egészségükre – megmutatják mit is tegyünk a bezártságban, hogy ne unatkozzunk

Maga a parancsnok egy levélben írta – jó munkát kíván az elvtársaknak, s reméli, hogy ezzel a megoldással segítheti a sajtó működését. Sopánkodtunk egy jót majd az ügyet ezzel le is zártuk.

Abban az átkosban az ilyen pandás pornóképektől hermetikusan el voltunk zárva a vasfüggöny árnyékában.  Bezzeg most videón is megnézhetjük, hogy csinálják a szívemnek nagyon kedves nagy mackók.

Sok különbséget nem látok a miénkhez képes. Ugyanolyan technikásak, mint mi lennénk.

 

Exit mobile version