SzántóGráf

Az élete árán életet mentő pap – lemondott a gépi lélegeztetésről – vajon mennyibe kerül egy ilyen masina – a csomagküldők már szállítják – magam is csutoráztam már az intenzíven

Lélegeztető gép

Aki keres az talál – utánajártam mennyi is egy életmentő lélegeztető gép, egy mobil, amelyet akár ott is tarthatunk.

Az olasz pap aki megmentette a mellett fuldokló embertársát. Lemondott a lélegeztetőgépről egy fiatalabb javára.

A Wish, igaz nem azonnal, de szállít, postai úton előrefizetéssel alig 160 ezer forintért.  Szerintem most éppen ebből van a legnagyobb számú megrendelésük. Már csak azért is bejárta a világsajtót annak a hős olasz papnak a képe, aki lemondott az életmentő lélegeztetéséről, a mellette fekvő fiatal beteg javára.

Ez olyan kézi manuális, ehhez se értek, szerintem kritikus helyzetben még egy 12 voltos pumpa is megtenné. Jut eszembe 2009 tavaszán két napig az intenziven feküdtem számban volt a csutora vagy a maszk kaptam az oxigént. Sose gondoltam volna, hogy ennek a terápián milyen jelentősége van.

S tatláltam egy kézi manuálisan működtethető masinát is ami jóval 10 ezer forintnál olcsóbb. Bár a mostani helyzetben amikor a csirkemellfilé és a burgonya ára az egekbe szökött ezt is aranyárba adják majd.

S a szemem elé került ez a cikk is, 2015 nyaráról.

“Számos idegrendszeri, vázrendszeri és légzési betegség következtében jöhet létre krónikus légzési elégtelenség, amikor a beteg tartós lélegeztetésre szorul. Az egészségügyi ellátás színvonalának fejlődésével manapság lehetőség van arra, hogy ezeket a betegeket otthonukban, szeretteik felügyelete mellett részesítsék tartós gépi lélegeztetésben. Az otthoni ápolás nemcsak a betegek pszichés állapotát és életminőségét javítja, de az intenzív osztályok terheltségének csökkentésével népegészségügyi előnnyel is jár – mondja dr. Lorx András adjunktus, osztályvezető a Semmelweis Egyetemen megvalósuló programról.

Az egyetem Otthoni Lélegeztetési Programjának keretén belül 2014 óta a Pulmonológiai Klinika és az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika (AITK) orvosainak együttműködésével hét felnőtt beteget bocsátott haza életben tartó lélegeztetésre. A betegek 24 és 69 év közötti, zömében ideg- és vázrendszeri betegségekben szenvedők, akiknél minden esetben személyre szabott módú és intenzitású lélegeztetési terápiát állítottak be. A lélegeztetettek egy része légcsőmetszés segítségével részesül lélegeztetésben, de van példa arcmaszk és csutora segítségével végzett életben tartó lélegeztetésre is, mely megfelel a legmodernebb európai otthoni lélegeztetési ajánlásoknak.

A program keretein belül a betegek gondozását kérő és vállaló hozzátartozók részletes, személyre szabott képzésben (elméleti és gyakorlati oktatásban) részesülnek a mobil lélegeztetőgép alapvető működéséről, a betegek ápolásáról illetve az esetlegesen fellépő akut életveszélyek elhárításáról. A program biztosítja, hogy az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika orvosai rendszeresen a helyszínen (az otthonokban) felügyelik a lélegeztetést, ellenőrzik a műszaki hátteret.

Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika kutatást végzett a betegek körében, hogy felmérje a program hatására létrejövő életminőség változást. A kutatás eredményei szerint a programban részt vevő betegek alacsony számban (2,4 nap/fő/év) kerültek vissza sürgősséggel fekvőbeteg intézetbe, életminőségük pedig szignifikáns mértékben javult (az ún. SRI score 55-ről 71%-ra), különös tekintettel a légzési tünetek javulására (56-ról 84%-ra), az alvásminőség javulására (37-ről 80%-ra) és a betegek szorongásmentesítésére (67-ről 93%-ra).

Az eredmények egyértelműen igazolják a program sikerességét. Magyarországon 2014 óta van lehetőség egészségügyi ellátó intézetek által szervezett programokon keresztül, az OEP megújított finanszírozási rendszere segítségével a gépi lélegeztetett betegek otthoni gondozására.”

Az ebben lévő képek szinte teljesen megegyeznek azokkal a készülékekkel amelyeket a Wish szállít.

 

 

Exit mobile version