SzántóGráf

Megjelent Kásler könyve – ebben minden benne van amit a kórházaknak tudniuk kell manapság – szakemberek szerkesztették

Kásler

 

 

Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter irányításával

elkészült a kórházak számára az új koronavírus okozta fertőzések

diagnózisának és terápiájának kézikönyve, ami több ország jó

gyakorlatait veszi alapul a magyarországi viszonyokra adaptálva. Az

egységes szakmai szempontokat tartalmazó kézikönyv hatékony

segítséget nyújt a kórházi szakemberek számára a megelőzéssel és az

igazolt betegek ellátásával kapcsolatban.

A könyv – amelynek összeállításában számos neves szakember

közreműködött – közérthető módon segíti a kórházakat a fertőzött

betegek ellátására való felkészülésben. Például iránymutatást nyújt

a betegek osztályozásával, a környezetük fertőtlenítésével, a

hulladékkezeléssel, a tárgyi eszközök beszerzésével és a megfelelő

infrastruktúra kialakításával kapcsolatban.

Leírja a diagnózis és kezelés alapelveit is, ezen belül kitér a

képalkotó vizsgálatok megfelelő alkalmazására, a fertőzés

igazolására szolgáló mintavételi eljárásokra, és felsorolja a

laboratóriumi vizsgálatra kijelölt intézményeket is. Az új kézikönyv hatékony segítséget nyújt a kórházaknak Precíz, gyakorlatias összegzést ad a jelenleg rendelkezésre állóterápiás lehetőségekről. A nemzetközi ajánlások figyelembevételével bemutatja az egyénivédőeszközök alkalmazásának helyes gyakorlatát, az egészségügyiszemélyzet betegekkel való közvetlen érintkezésének szabályait.Külön felhívja a figyelmet arra, hogy minden beérkező beteg kapjonsebészi maszkot, amely jelentősen csökkenti az egészségügyi dolgozókmegfertőződésének kockázatát. A könyv pontosan szabályozza a háziorvos, az OrszágosMentőszolgálat és a kórházi személyzet betegekkel kapcsolatosteendőit is.

 

 

Exit mobile version