SzántóGráf

László Imre Újbuda polgármestere írja – lélegeztetőgépre került egy 67 éves férfi, mert nem kapott idejében ellátást

virus

 

 

 

Napok óta lélegeztetőgépen van mélyaltatásban egy 67 éves férfi,

akinek hiába kérték a koronavírus-teszt elvégzését, napokat kellett

várnia, hogy mentő érkezzen hozzá. Mire kórházba jutott, már

összeomlott a keringése, a tesztje pedig azonnal pozitív lett. A

feleségét viszont azóta sem vizsgálták ki, hogy elkapta-e a

betegséget.

A Demokratikus Koalíció szerint a felesleges időhúzás és bürokrácia

helyett most inkább minél több teszt elvégzésére lenne szükség.

Rengeteg panasz érkezik amiatt, hogy mennyire káoszos az egész

folyamat, hiányos a tájékoztatás, mennyi időbe kerül, mire

egyáltalán elvégzik a tesztet. Az emberek élete nem játék, és a

fenti esetből is tisztán látszik, hogy mennyire fontos az azonnali

ellátás és kivizsgálás. Egy ilyen betegséggel, mint a koronavírus,

nem lehet napokat váratni a fertőzötteket, a járványt csak szigorú

intézkedésekkel, ellenőrzéssel,és rengeteg teszteléssel lehet

megfékezni, hogy időben segítséget kaphassanak a betegek.

Dr. László Imre  – írja

a Demokratikus Koalíció újbudai polgármestere, orvos, volt

kórházigazgató

Kiadó: Demokratikus Koalíció

 

Exit mobile version