Kezembe akadt ez a képeslap. Természetesen ezt is a képzőművészeti lapkiadó terjesztette és a trafikokban, a postákon árulták. Minden valamirevaló településnek volt ilyenje. Hiszen bárhová mentünk, illett a rokonságnak, a barátoknak egy üdvözlőlapot küldeni. Nemcsak a Balatonról, s ezeket a velünk lévő társaság is aláírta. Szabvány szöveg, jól érezzük magunkat, sokat gondolunk rátok üdvözletünket küldjük Zebegényből…. Drága Édesanyám valamennyit megőrizte, tárolta, raktározta. Így tudom, hogy mikor hol voltam, merre jártam. Megesett, hogy megfeledkeztem az üdvözletről. Ennek aztán következményei voltak, lekorhollt. Azért is ha nem szépen, nem olvashatóan irkáltam. S ez a képeslap teljesen szűz, csak úgy el van a világban, nincs rajta bélyeg, pecsét, postanemlátta példány, hátlapja űres. Így nézett ki valamikor Mezőcsát, a szívem csücske….
Azt hiszem, hogy sikerült a hírverés. Nem gondoltam volna, hogy rajtam kívül még másokat is érdekelhet a három esztendővel ezelőtti megveretésem, megalázásom a...
Ismét a megszokott nyitvatartással várja Vendégeit a Selyemréti Strandfürdő. A 11 napos leállás során téliesítették az úszómedencét és a szezonális karbantartásokat is elvégezték....
Rendkívüli szünetet rendelt el az Oktatási Hivatal a koronavírus megjelenésével kialakult veszélyhelyzet miatt a Miskolci Napraforgó Óvoda Középszer Tagóvodájában (Középszer utca...
Mintegy 336 millió forintból fejleszti a Mezőkövesdi Tankerületi Központ a súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekeket ellátó köznevelési intézmények szakmai feltételrendszerét. A projekt célja...
Dr. Kabdebó Lóránt irodalom történész Fejtő Ferenc újságíróval fotózkodik valamikor 2006 -ban. Fejtő Ferenc 2008-ban hunyt el 98 esztendősen. Tessék kiszámolni, hogy akkor...
2023. 07. 18., k – 06:59 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy miskolci asszony megtalálásához. A Miskolci Rendőrkapitányság...
2022. 01. 23., v – 10:13 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A kazincbarcikai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy eltűnt sajószentpéteri nő megtalálásához. A Kazincbarcikai...
A Miskolc-Kassa Ultramaratont 2021. november 6-án rendezik meg. A magyar és szlovák útvonalakat is érintő tömegrendezvény Borsod-Abaúj-Zemplén megyei etapjain szakaszos forgalomkorlátozásokra számíthatnak a...
Kampány tanácsadónak lenni nemnyugdíjas állás. Ha figyelték minden párt váltogatja akár milyen sikeres volt is az előzős ciklusban. Kivétel talán a Ron Weber...
A 87. Ünnepi Könyvhét 2016. évi miskolci rendezvénysorozata tiszteletére idén is megrendezésre kerül az Újdiósgyőri Antikvárium és Régiségbolt IV. miskolci könyvheti árverése. Az...
Ha újra kezdhetném gasztroblogger lennék.Korábban az újságíró szövetségnek is volt egy vendéglátós szakmai tagozata,, a kollégák elsősorban a szállodákat éttermeket tesztelték. Megírták hol...
Kínában tényleg folynak ezzel kapcsolatos kísérletek, de az alaptalan és veszélyes tévhit, hogy elég otthon C-vitaminos vizet kortyolgatni a tüdőgyulladás ellen. Még...
A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány közleménye Budapest, 2019. január 4., péntek (OS) - Magyarországon folytatódik a fejüknél összenőtt sziámi ikrek műtéti szétválasztásának...
Az Országos Erdészeti Egyesület Sárospataki Helyi Csoportja „Erdőkárok és közjóléti fejlesztések” címmel rendezett szakmai napot Füzér térségében. A Nagy-Milic Natúrpark Látogatóközpont és Várgondnokság...