SzántóGráf

A többi valutához képest is történelmi összeomláson van túl a forint

euroautamata

 

 

A forint értéke egyetlen hónap alatt közel 7%-kal csökkent, és bár a

régióban más nemzeti valuták is gyengülnek a járvány miatt, ez sehol

sem olyan drasztikus mértékű, mint nálunk: a román lej mindössze

0,4%-ot, a horvát kuna 1,9%-ot, de még a lengyel zloty is csak

5,2%-ot gyengült ez idő alatt. A magyar forint és az orbáni

gazdaságpolitika az évtized legnagyobb bukását produkálja ezekben a

napokban a szemünk előtt.

A Demokratikus Koalíció szerint a forint történelmi összeomlása

egyenes következménye annak, hogy Matolcsy György éveken át engedte

elértéktelenedni a magyar fizetőeszközt, tettek helyett pedig arról

beszélt, hogy a jegybanknak nincs árfolyamcélja. Hát most majd lesz.

A magyaroknak ezzel már nem csak az egészségügy évtizedes

tönkretételének, hanem a felelőtlen orbáni gazdaságpolitikának a

következményeivel is szembe kell nézniük ezekben az időkben. Tényleg

csak ez hiányzott.

Molnár Csaba

A DK ügyvezető alelnöke

Az Európai Parlament Gazdasági Bizottságának tagja

Kiadó: Demokratikus Koalíció

 

Exit mobile version