Nem mehetünk el amellett, hogy még járványhelyzetben sem
indokolható a környezetszennyező autózás ilyen mértékű kedvezményben
részesítése. A fizetőparkolás egy forgalomszabályozó eszköz, ami
védi a helyi lakókat és a környezetet. Az ingyenes parkolás máris a
forgalom és a környezetszennyezés növekedéséhez vezetett, a helyi
lakók pedig nem tudnak majd megállni otthonuk közelében. Az LMP a
járványhelyzetben is biztonságos és környezetbarát - távolságtartó
- gyaloglást, kerékpározást, rollerezést ajánlja azoknak, akiknek
feltétlenül ki kell mozdulniuk otthonról.
LMP Budapest Elnökség
Kiadó: Lehet Más a Politika párt (LMP)
Nos, igaz nem igaz, ma délelőtt Miskolcon sehol nem tudtam megállni.
azt jelzi, hogy hozzám hasonlóan mindenki meglódult.Mentségemre,
egy bankautomatára vadásztam, ugyanis a házi bankolás hátránya,
hogy készpénzt nem szül. Ugyanakkor azt is érdemes tudni, hogy
csak egy Miskolc méretű nagyvárosban naponta egy millió forint kiesést
jelent az ingyenesség a költségvetésből. Persze van egy olyan stádium
amikor már tök mindegy, hogy mennyit vonnak el, harminc milliót vagy
félmilliárdot. A végeredménye ugyanaz, a működésképtelenség. Jut eszembe
tavaly a választási kampány idején, tehát békeidőben Pfliegler Péter
alpolgármestertől kérdeztem van e lehetőség, a helyben súlyadót
fizető 65 éven felüli miskolciaknak ingyenes parkolás bérletet adni.
Azt válaszolta, hogy nem lehet kigyüjteni őket, , ez személyiségi
jogokat sértene. No, én ezen nem sértődtem volna meg, de hát ma
már mindegy ezen merengeni. A lényeg megvettük az éves bérletet,
de biztosan nem fizetnek vissza ebből semmit. Hogy miért nem, hát
mert nincs miből.
Van Miskolcon egy csodálatos olasz, neoreneszánsz stílusú Gömöri pályaudvar, s alig látjuk. El van dugva, be van kerítve. A végül csak megépült közúti...
Működik a gépezet. A miskolci vízmű bizonyítottan egy jól felépített, kellően szervezett szolgáltató. Tapasztalatból mondom. Mint ismeretes a múlt szombaton estefelé az unokám...
A Samsung a mesteri kialakításra, az okos összekapcsolhatóságra és a lehetetlen leküzdésére koncentrál új termékeivel és szolgáltatásaival Budapest, 2017. augusztus 30. – A...
Az MRCC kerékpárosok már megint egy különlegességgel készültek, a múltkori beszámolónál említettük, hogy voltak Olaszországba edzőtáborban. Sikeresen teljesítették a kitűzött távot és emellett...
2023. 09. 11., h – 14:46 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik az elkövető azonosításához. A Miskolci Rendőrkapitányság...
Lehet, hogy öregszem, s már egyre kevésbé vagyok képes követni az újmódi technikát. Megesik, nem egyszer, hogy flancos szállodákban, puccos helyeken töprengenem kell,...
Hirdették, ráharaptam és már ki is próbáltam. Egy távol keleti országból hoztak be egy speciális fűtőszálas fóliát amelyet akár falra vagy a padlóba...
Nyugat Európában óriási kultusza van a lakóautózásnak. Amerikában viszont millióan választják ezt a cigányéletet. Független nyugdíjasok százezrei meg azt lesik, kémlelik, hogy merre...
Úgy jó másfél évtizede öregségem virágzásában alapítottam meg a Gráfot. Gondoltam, ha majd kicsavarják a tollat kezemből és többé nem oszthatom meg a...
Közel kelet – izraeli demonstráció a tiltakozások ellen. A háborúban első 12 napja alatt 316 halott volt. Egy is sok, légyen bármilyen összeütközés....
Mint ismeretes, a közelmúltban megszüntették dr. Barkai László professzor igazgatói tisztségét a miskolci megyei kórházban. A méltatlan döntés nagy felzúdulást váltott ki az...
Az egyes médiumokban ma megjelent állításokkal szemben semmiféle döntés, "parancs" vagy "utasítás" avagy új jogszabály nem született az iskolák fűtésével kapcsolatban. Ahogy arról...
Még, hogy az időt nem lehet megállítani! Még ki is lehet merevíteni. Alig tízesztendősen kapom az első fotómasinámat. Sárgás disznóbőrtokkal, filmmel együtt pontosan...
Adjak ne adjak. Ha feleségemmel vagyok szórom a pénzt. Jómagam szőrösszívű vagyok, nejem viszont mindenkit megsajnál. Így aztán a főváros forgalomban, amikor már...
Németországban minden ilyen bevásárló kosarat, minden használat után lefertőtlenitenek. Nem is olyan hülyeség. Tegnapelőtt a tapolcai Lidlben barangoltam a szépkorúak társaságában, igaz magunk...
Miskolc MJV Önkormányzata és a város vezetése elítél mindenfajta rongálást, agressziót, így a választási, politikai plakátok megrongálását is. Egyben...