Én aztán csak azért se leszek olyan mint egyesek, meg kettesek, akik semminek se tudnak örülni.
Eskűszöm, hogy boldoggá tett ez a hír. Bár jelenleg csak arra fokuszálók , hogy elkerüljem ezt a virusos nyavalyát. Bal zsebemben a kézfertötlenítő, a jobban pedig az alkolos dezodor, amelyből egy teljes kartondobozzal spajzoltam . Ha a jön a postás , tetőtől talpig lefújom, hadd tudja mindenki az utcában, ha rexonás, nálunk járt. S amikor végeztünk forró vizzel zuhanyzom, s egy jót szaunázok.
Közben fejben kiszámoltam, hogy még mennyit kell aludnunk, hogy a 13. havit, amit a bukott baloldaliak megvontak most megkapjam. Ha megérem, mert azt azért mindenki tudja, hogy a nyugdíj az elsősorban a szépkorúak privilégiuma. Velünk pedig már senki nem köt életbiztosítást. Ahogyan egymás között mondogatjuk , számunkra minden nap ajándék.
Apropó, ajándék – ez a 13. havi is az, – hiszen még emlékszem, minden évben csak 12 hónapot dolgoztam. Nem hagytak többet.
S akkor bátorkodom megkérdezni, hogy örökölhető e a 13. havi nyugdíj, amit a következő négy év során heti bontásban küldenek. S ha igen, akkor most kell e végrendelkeznem erről, s elegendő e írásban vagy csak közkegyző útján lehetséges.
Ja , még egy kérdésem ha lehetne, ebbe a 13. haviba beszámítják e már a várható nyugdíjemelést vagy a jelenlegit veszik alapul. S kérem ne Palkovics miniszter úr válaszoljon, meg Ő olyan gyorsan beszél, hogy nem bírom követni a gondolatait. Ma például a a háttérben lévő jeltolmács is lemaradt – nem bírta a beszédtempóját. Valaki rá is szólhatott, mert végül többször hátranézett, hogy követik e.
A Btk. 2015. szeptember közepén hatályba lépett módosítása, amely az ún. határzár bűncselekményeket volt hivatott rendezni máig több mint 2600 eljárást eredményezett –...
Ebben a csodálatos karanténes világban mindenki azt hiszi, hogy ha otthon marad, utoléri magát. Rendet tesz maga körül, takarít, szortíroz, szelektál és pótolja...
Az Auchan sosem volt a kedvencem. Nagy hangárszerű, luxus diszkont áruház. Eladó egy szál se, ha kérdésed van, vissza kell sétálni az ügyfélszolgálatra...
Férji kötelesség a feleséget követni a shopingolásban. Megvallom, ennél nagyobb élvezetet is el tudnék képzelni, de hát ha ez van akkor tudomásul veszem....
Kaptam egy felszólító levelet a Telekom nevében. Gyatra magyarsággal íródott, mégis olyan hivatalosnak tűnik. Ne tessenek felülni a szélhámosoknak. A levelet továbbítottam a...
A kép jobboldalán Pusztai Laci, az északhírnök tulajdonosa, főszerkesztője. Régi békebeli felvétel, két főrendőrrel diskurál egy sajtónapon. Állhatatos, s kíméletlen. Bizonyára e miatt...
A Bazilika környékén egymást érik a luxus éttermek. Így aztán látszólag megy a konkurencia harc egymás között. Csaknem valamennyinek a bejárata előtt csinos...
Jut eszembe egy amerikai asszony a mikrohullámú sűtőbe tette az elázott macskáját. Szerette volna gyorsan megszárítani. Aligha kell mondanom, szegény cicus nem élte...
| Magyar Jelen2024. október 26. A Mi Hazánk Mozgalom központi Facebook-oldalán reagált az eseményekre, melyet alább közlünk: “A Mi Hazánk Mozgalom felháborítónak tartja, hogy...
Vajon, ha Önt egy szőke hölgy a neve eltitkolásával, hivatalos személyek elleni fegyveres támadással rágalmazná meg , hogyan érezné magát, mit tenne. Tudomásul...
Az akció pénteken este 20 óra 35 perckor kezdődött. Először egy fehér lestrapált mikrobusz gurult a Fehér Holló bérelt privát parkolójába. Kereste az...
Néhai rendész ismerösöm még életében videróra mondta, hogyan játszák ki a csókosok a szabálysértések végrehajtását. A mezei közterületesek semmilyen listával nem rendelkeznek, nem...
Navlesh Kumar Navlesh Kumar 2 közös ismerős: Miklós Lestár és László Simon Lakhely: Isztambul Chairman of the Board at isbankasi, Türkiye İş Bankası...
David Manzheley (29) rendezte barátainak azt a szexpartit, amelyen Szájer József is megjelent / Fotó: Marc Baert Kozák Ivánújságíró Belga kollégáink segítségével bepillanthattunk...