SzántóGráf

Még több maszkkal segíti az önkormányzat a miskolci háziorvosokat

háziorvosok

 

 

 

 

 

A korábban az önkormányzati képviselők segítségével a miskolci házi- és gyermekorvosoknak kiosztott 2000 maszk után most újabb 3125 védőmaszkkal és a vírus elleni védekezésben felhasználható fertőtlenítőszerekkel segíti Miskolc MJV Önkormányzata a Miskolcon dolgozó háziorvosok munkáját. A 1250 db KN95-ös maszkot – amely a baktériumok és a vírusok ellen is megbízhatóbb védelmet nyújt -, illetve az 1875 db sebészi maszkot most is a miskolci házi- és gyermekorvosok kapják.

 

 

 

Miskolc város vezetése őszinte tisztelettel és szívből jövő hálával tekint mindazokra, akik saját egészségüket kockára téve, ezekben a nehéz időkben is a közösségért, Miskolcért dolgoznak a vírus elleni védekezés első vonalaiban. Éppen ezért igyekszik segíteni a fertőzésveszélynek fokozottan kitett orvosokat és asszisztenseiket a védőmaszkokkal és fertőtlenítőszerekkel, bízva abban, hogy ezáltal segíthet egészségük megőrzésében. Hiszünk abban, hogy vigyáznunk kell azokra, akik vigyáznak ránk!

 

 

 

Mindannyiunk érdeke, hogy mindenki, aki valamilyen okból nem maradhat otthon a veszélyhelyzet idején, viseljen maszkot és gumikesztyűt. Ugyanakkor fontos újra és újra hangsúlyozni, hogy ezek a védőeszközök magától a vírustól nem védenek meg, abban segíthetnek, hogy ha tudtunkon kívül megfertőződtünk, másokat ne fertőzzünk meg. Az egyetlen valóban hatásos módszer a vírus terjedésének lassítására továbbra is az, ha mindenki, aki teheti, otthon marad!

 

Exit mobile version