A kék hattyú – itt volt Miskolcon a patyolat  – ezt is én írtam
Patyolat miskolc

 

Áldott emlékű apósom mindenből bespájzolt. Maradandó

öröksége egy nagydoboz mosószappan. Tíz darab, tízszer

tíz centis domború mintás, barnás mosószer, amit egy

vámvizsgálatnál akár dinamitnak is nézhetnének. Megszagolom,

s addig tüsszögöm, mígnem a szemem elhomályosul.

A teljes kitisztulásig. Ott termek a régi nagykonyhánkban,

s minden torokfojtogató lúgos párában úszik.

A nagy fateknőnél Ilonka vagy Juliska néni csüszköli az

ágyneműt, s a függönyöket. Mellette a fakeretes zománcos

hullámlemez, talán mángorló, amin a mosnivalót gyűrkészi.

A gáztűzhelyen minden rózsát beterít a fortyogó,

bádog mosófazék, s ha kérik, magam is segítek a vízhordásban.

Az általános lucsokban, ha kell, megkavarom a

keményítőt is, de a függönyök le-felrakását és a teregetést

ki nem állom. Nem lelkesedem a nagymosásokért.

A szocializmus egyik legcsekélyebb, legártalmatlanabb

tévedése, hogy a dolgozó

nők nem mosnak. Mosatnak.

Kicsi a lakás, nincs helye a

lavórnak, teknőnek, az inget,

gatyát és az ágyneműt majd

a patyolatba hordjuk. Ezt

hiszik, képzelik. Az alapok

Miskolcon is készen vannak,

idejében államosítják Minich

úr győri kapui mosodáját és

ehhez csapják hozzá az egyik

régi vegytisztítót. Máris megvan

a megyei nagyvállalat,

amelynek a fejlődése töretlennek

indul. Turkovics Jenő

műszaki vezető 1961-ben kerül a vállalathoz. Fejből sorolja

az egymást követő igazgatókat. Frank Miklós után Barta

  1. Gyula, majd Zsámba Albert, dr. Veszprémi Géza, Füle

József és Kovácsné Sum Anna követi egymást a főnöki

bársonyszékben. Sosem titok, a patyolat vállalat szerte az

országban a nagypolitika boxzsákja. A médiában szabadon

lehet püfölni, a sajtóban első számú kritikai célpont. Bár a

nagyhatalmú egy párt kiemelten felügyeli, valójában egy

kádertemetőként kezelik a vállalatot.

Nadrágot, zakót és kabátot nem mosunk, a vegytisztítóba

hordjuk. A városban a hozzánk legközelebbi szalon a

Széchenyi úton, az Express étteremmel szemben található.

A cég zászlóshajója, az utcai fronton tágas felvevőhellyel,

hátul az udvarban terpeszkedik egyetlen nagyméretű,

korszerű száraz tisztító. Itt dolgozik Nagy László, Kovács

Sándor és Kupás Barnáné, Katika. Az átvétel és a kiadás

igazi női munka. Indigós papíron ikszelik, nadrág, zakó

darabszám, pecsétes, kopottas, gombhiányos, egyéb hiba

nincs sablon blankettákat. A 24 órás vállalás háromszor

annyiba fáj, mint az egy hetes. Így aztán senkinek semmi

sem sürgős. Bár akad néhány jogos panasz, leszakadt a

gomb, felfeslett, elszíneződött a kabát című reklamáció s

a statisztika mégis pozitív. Hiába szállja meg őket a népi

ellenőrzés és a kereskedelmi felügyelet a jogos, kártérítést

igénylő bejelentések száma csupán ezrelékekben számolható.

Szárnyal a patyolat kék hattyúja, egyre másnak nyílnak

az elegáns vidéki szalonok. Mosnak ránk, ágyneműt

kölcsönöznek, szőnyeget tisztítanak és bundát pucolnak.

Fényes a jövő, de a cég mindvégig a támogatottak kategóriájában

fut. Hiába termelik a százmilliókat,nem szűnik a

vesztesség, állam bácsi minden egy forinthoz egy forint

negyven fillért tesz hozzá a talpon maradáshoz.

Sosem járok a vegytisztító boszorkánykonyhájában. Úgy

képzelem, hogy ez sem más, mint nálunk egy hajdani nagymosás.

Csak gépesítve. A sejtelmemet igazolja, az elmúlt egy

évszázad során szinte semmit nem változnak a tisztítószerek.

Korábban az ártalmas triklóretilénnel pucolják a nadrágjaimat,

ma már a kevésbé veszélyes perkloretilénnel. Szinte

ugyanaz a vegyszer és a technológia, mint az elődöknél,

Minich úr mosodájában. Turkovics Jenő elárulja, a triklóretilén

már kis mértékben is álmosít és fáradékonnyá tesz, ha

beszippantják. Az ott dolgozók alaposan megsínylették ezt a

mellékhatást, a munkavédelem pedig tehetetlen volt.

A rendszerváltás nem tünteti el a ráfizetéses patyolatot.

A hajdani győri kapui telepet már korábban kinőtték,

s ma már a Sajó szigeti úton székelnek. Ez a központ, a

nagyüzem, a kis szalonoktól, a lakossági szolgáltatásoktól

fokozatosan meg kellett szabadulniuk. Megszűnt az állami

támogatás és a megfizethetetlennek tűnő vegytisztítás

iránti igény is elsorvadt.

Az új résztulajdonos Farkas Zoltán stílusosan profiltisztítást

hajtott végre. Rástartoltak a nagy megrendelőkre

és országos méretekben mossák az egészségügyi intézmények

szennyesét. Az élet így sem könnyű, a kórházak

küzdenek a felhalmozott adóssággal, de végülis biztos

megrendelők. A résztulajdonost faggatom – mi is az a

patyolat és miért kék az emblémájukon díszelgő hattyú.

Megfogtam, közösen derítjük ki, a patyolat – igazán találó

szó régiesen drága gyolcsot – textilt jelent. Nem egyenlő a

fehérrel. A hattyú a valóságban viszont zömében hófehér.

Ám fehér alapon aligha mutatna jól. No, meg egyébként

is, ha a Milka csoki tehene lila, akkor a patyolat szárnyasa

miért ne lehetne égszínkék.