SzántóGráf

Jobb most elzárni a panelházak szellőzőit – kérdés lehetséges e – a koronavírus mindenütt útat talál magának – mit mond a fő infektológus

A Szent László Kórház infektológiai osztályának a főorvosa, Dr. Szlávik János vasárnap este az ATV Heti Napló című műsorában, arról beszélt, hogy a koronavírus terjedhet-e a panelek szellőzőrendszerében, be kell-e fedni azokat. A főorvos elmondta: Németországban már tesztelnek egy védőoltást.

Szlávik doktortól az Heti Naplóban a nézők kérdéseit Sváby András tolmácsolta a főorvosnak. Egy néző azt kérdezte, hogy terjedhet-e a koronavírus a panelházakba a szellőztető rendszeren keresztül, le kell-e ragasztani a légcsatornák nyílásait.

A főorvos a következőt válaszolta, hogy amikor a SARS-járvány 2002-ben Hongkongban indult el, a toronyházakat kénytelen voltak lezárni, mert a toronyház légkondicionáló – szellőztető rendszerén keresztül terjedt a vírus. „Sajnos benne van a sztoriban, hogy ez a betegség valahogy így is terjedhet” – mondta Szlávik doktor.

A járvány elején írtunk arról, hogy a Kanári-szigeteken karantén alá helyeztek egy teljes szállodát. Akkor egy brit házaspár azt nyilatkozta, hogy a 30 fokos szobában ülnek, mert kikapcsolták a központi légkondit, nehogy azon keresztül fertőződjenek meg.

76 féle oltással kísérleteznek a világon

Szlávik doktortól azt is kérdezték, hol tartanak a kutatások, mikor lesz koronavírus-elleni védőoltás. A főorvos azt mondta, hogy a legelőrehaladottabb kutatások egy német oltóanyaggal vannak, ahol már egészséges embereken próbálják ki az oltóanyagot.

Ez azt jelenti, hogy májusra ki fog derülni, hogy ez az oltóanyagnak van-e mellékhatása. Ha nincs, júniusban már sokkal több emberen is kipróbálhatják. A legszerencsésebb esetben is ősszel vagy télre lehet tömegeken alkalmazható oltás a koronavírus ellen.

Szlávik doktor azt is elmondta, hogy a világon összesen 76 oltóanyaggal kísérleteznek a különböző kutatások során.

 

Exit mobile version