SzántóGráf

Öt fertőzöttet találtak az Olajág idősotthonban is – a főigazgató nem akar találgatni , ki a hibás

Az Olajág Otthonok egyik zuglói intézményben öt lakó fertőződött meg – közölte a 444 kérdésére Szirmai Viktor főigazgató. A lap azt írja, a tájékoztatás szerint az otthon két dolgozójának is pozitív lett a tesztje, de ők már több mint 10 napja nem dolgoznak. Az összes dolgozót letesztelték, és mindenki másnak negatív lett a tesztje. Hogy hogyan jutott be a vírus az intézménybe, arról viszont nem szeretett volna találgatni a főigazgató.

A főigazgató azt is elmondta, nem csak a dolgozókat, de a fertőzöttek környezetében élő 110 lakót is letesztelték elővigyázatosságból, és a teszt mindannyiuk esetében negatív lett.

A zuglói Tisztifőorvos és munkatársa április 10-én, Nagypéntek este, több órás ellenőrző vizsgálatot tartott a zuglói intézményeinkben és az otthonainkat rendben találta. Intézkedéseink, óvó- és védőfelszereléseink, illetve működésünk – a hatóságok által jegyzőkönyvbe is foglaltan -mindenben megfelelnek a jogszabályok és a különleges körülmények által megkövetelt rendkívüli feltételeknek

– írta a lapnak az igazgató. Az Olajág Otthonok üzemeltetője az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. Az Olajág Otthonok kilenc intézményéből négy működik a XIV. kerületben, írja a 444.hu.

zőttet
Exit mobile version