SzántóGráf

Tudtak a járvány kitöréséről – a kormányok rá se rántottak – a CIA már jelezte decemberben

Ez az a tipikus eset, amikor doktor Sorge orosz kém napra pontosan előre jelezte Sztálinnak, mikor támdanak a német  csapatok, ám a generaliszimusz fantazmagóriának minősítette. Nem vették komolyan az amerikai hirszerzők jelentését a Fehér Házban és Izraelben sem. A történelem ismétli önmagát.

Az izraeli 12-es csatorna csütörtök esti riport szerint az amerikai hírszerző ügynökségek már novemberben figyelmeztették Izraelt és a NATO-t a koronavírus kitörésére Kínában.

Az amerikai hírszerzésnek november második hetében tudomására jutott a Wuhanban kialakuló helyzet, és titkos dokumentumot készített róla.

A betegség kitörésével kapcsolatos információk abban a szakaszban nem voltak elérhetőek nyilvánosság számára – valószínűleg csak a kínai kormány tudott róla.

Az amerikai hírszerzés tájékoztatta a Trump-kormányt, amely „nem mutatott érdeklődést”, ám a jelentés szerint az amerikaiak úgy döntöttek, hogy két szövetségest is tájékoztatnak: a NATO-t és Izraelt, nevezetesen az Izraeli Védelmi Erőket.

A riport szerint az izraeli katonai tisztviselők később novemberben megvitatták a vírus terjedésének lehetőségeit a régióban, valamint azt, hogy ez hogyan hatna Izraelre és a szomszédos országokra.

Az információ eljutott az izraeli döntéshozókhoz és az Egészségügyi Minisztériumhoz is, ahol a jelentés szerint „semmit sem tettek”.

Az Egészségügyi Minisztérium reggel közölt adatai szerint összesen 12855 izraeli tesztje lett pozitív a koronavírusra.

182 beteg állapota súlyos, közülük 129 lélegeztetőre szorul. 157 beteg állapota közepesen súlyos, míg 9401 enyhe tüneteket tapasztal.

A felgyógyultak száma 2967, az elhunytaké 148.

Exit mobile version