Alagsori dolgozószobájából, épp a budapesti polgármesterekkel tartott videokonferenciát követően jelentkezik Pokorni Zoltán, aki 14 éve irányítja a főváros XII. kerületét. “Egymagában nem képes rendet tartani még egy miniszterelnök sem, bármily kemény kezű is” – véli a politikus. Elárulja, hogy éli meg az önkormányzati elvonásokat, és naponta mennyit kóstál kerületének a védekezés. Elmondta, hogy az általuk megrendelt védőeszközöket még a repülőtéren lefoglalta a katasztrófavédelem.
Szántó István
Related article
Vágatlanul- vendégem Ducsai György a miskolci Borsodi Nyomda igazgatója – leleltároztunk csaknem egy félévszázadot – most pótolja be az elmaradt olvasást – ez volt a Gutenberg galaxis
Vendégem volt Ducsai György a Borsodi Nyomda nyugalmazott igazgatója. Több évtizeden át kerülgettük, kereszteztük egymást a Bajcsy Zsilinszky úti sajtóházban, életutunk időnként összefonódott....
Folyamatban a Miskolc Holding Zrt. részletes átvizsgálása -a volt vezetők távozásukkor nagyobb összegű végkielégítést, jutalmat és prémiumot vettek fel
Közzétették a várva várt városházi közleményt. Miután régóta szóbeszéd tárgya, hogy a veszteséges, nagy adósságot felhalmozott Miskolc holding vezetői különös módon nagy összeggel...
Pályázat – Segédfelügyelői munkakör betöltésére
A Miskolci Önkormányzati Rendészet felvételt hirdet segédfelügyelői munkakör betöltésére az alábbiak alapján. Csatolmányok Pályázati felhívás Hivatkozás: Miskolci Önkormányzati Rendészet aktuális Nem ...
Tankcsapda a levegőben – amikor az utolsó kávézásra invitálnak – izgalmas lehetett a légi utazás
Bank vagy tankcsapda. A miskolci nagy tescoban egymással verseng két bank automata. Ritkán látni ilyen nagy választékot. Kettő is van egymás mellett és...
Rinderóra a Színvaparkban – itt a pontos idő
Miskolcon a legnagyobb választékot a Rinderóra kínálja a Szinva parkban. Mióta megszűnt a Kazinczy utcai üzlet ez lett a város legjobb órásboltja. S...
Csak velem kivételeztek – tényleg találkozhatunk a bíróságon – akár egy cellát is kaphatunk -a rémálom élőben folytatódik
Miskolc. Szántó Pistával találkozhatunk a bíróságon január 11. szombat, 09:39 | Jó a sajtóm. Kollégám egy az egyben átvette a rendőrségi és...
Ismerős kép – vajon hol van Miskolcon a párja
Nos ez a szobor egy miskolci iskola előtt van. S van egy csaknem ugyanilyen az Erste Bank előtt, illetve a volt SZOT székház...
Augusztus 20: az ünnep története – egy kis visszatekintő
Érdemes időnként rendet vágni a fejekben. Augusztus 20. nemzeti ünnepünket már sokszor próbálták kisajátítani. Főleg az átkosban. A monarchia idejében még csak beszélni...
Ausztria csatát vesztett- előretört a szélső jobb – a helyzet kezelhetetlen – hasítottam a leállósávon
Így ülünk a Pandorfi outletben, a padon. Mellettem egy fekete csadoros hölgy Nike sportcipőben. A család vásárol én meg gyönyörködöm a színes forgatagban....
Mi csak Mezeivel koccintunk – ha boldog újesztendőt akar, ez a pezsgő a javából – világmárka Tibolddarócról – ellestem a gyártás fortélyát
Lassan a végéhez közelít a 2018-as év, ebben az időszakban minden a partikról, a baráti, családi összejövetelekről szól. Itt az ideje, hogy ráhangolódj...
Breaking: háborús üzemmódra állnak át a kórházak, Kásler bejelentette, milyen műtéteket kell elhalasztani keddtől – részletek
Kásler Miklós elrendelte a halasztható műtétek felfüggesztését / Fotó: Northfoto Blikk-információ Elrendelte a halasztható műtétek felfüggesztését keddtől az emberi erőforrások minisztere. Kásler...
Roki helyen terpeszkedik – amikor már nagy srác voltam – lehet lakkozni
Bevallom, hogy magam is óvóm az autómat. Nekem is volt ugyanilyen szürke Passatom és igyekeztem úgy parkolni, hogy rá ne verjék az ajtajukat....
Tapétás mosdó a cseh fülkében – kuckós toalett – a megtapintásig élethű
Most szólok, ne hogy már valaki bele törölközzön a képe – csak ott látható textilbe. Tessék elhinni, hogy ez csak egy egy dimenziós...
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának jegyzője részéről a miskolci FIDESZ-KDNP képviselőcsoport „Mérlegen a valóság 2.0” címmel tartott sajtótájékoztatójával kapcsolatosan
Személyes megszólíttatás okán kénytelen vagyok „Mérlegen a valóság 2.0” címmel tartott sajtótájékoztató kapcsán tájékoztatás adni Miskolc polgárai...
Éles lőfegyvert tartanál otthon? Így neked is engedélyezik, de baromi drága – kizárási okok
Az, hogy ma valaki Magyarországon önvédelmi célból éles lőfegyvert tartson az otthonában, egyáltalán nem elérhetetlen célkitűzés. Ám az engedély megszerzésének procedúrája koránt sem...
Piknik lesz a Népkertben – a legjobb vendéglátósok álltak össze – fűre lépni, leheveredni is szabad – a médiamunkások tesztelték
Jut eszembe, azokban a kégli hiányos világban, amikor még a szállodák portásai is házasságlevelet kértek a nem egynemű pároktól sötétedéstől virradatig pompás, élettel...
Agresszív kéregetők a pesti Lidlnél – két zsemle helyett tízet – garázdák alkoholmámorban
Akárki találta ki, jó ötlet a kevéske fémet tartalmazó sörös, egyéb italos dobozok gyűjtése. Környezetvédelmi és gazdaságossági okok miatt is hasznos. A szerencsétlen...
JÁRÁSI KÖZBIZTONSÁGI EGYEZTETŐ FÓRUM MISKOLCON
2021. 11. 10., sze – 17:03 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Miskolci Rendőrkapitányság épületében megtartott tanácskozáson a járás polgármesterei, az önkormányzatok, intézmények képviselői, valamint...
Politikai hecckampány zajlik az MVK ellen
Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere a leghatározottabban visszautasítja azokat a Fidesz közeli médiában megjelent, néhány fideszes képviselő által kitalált és...