SzántóGráf

A jó öreg ezt is megjósolta – vagy mégse – fogjuk rá vagy buktassuk le – megbuktak az ezoterikus gondolkodás hívei

Nostradamus

Nem kellett túl sokat várni arra, hogy az ezoterikus gondolkodás hívei bedobják a köztudatba: Nostradamus, a francia reneszánszban élt orvos és látnok, híres-hírhedt jóslatai között szerepel a mostani COVID-19 járvány előrejelzése is.

Michel de Nostredame, vagy latinosított nevén Nostradamus (1503-1566), a francia reneszánsz neves alakja; IX. Károly francia király udvari orvosa, képzett csillagász-asztrológus, misztikus jós, gyógyszerész. Kortársai körében nemcsak pestisdoktorként, hanem látnokként is ismert volt, utóbbi tevékenysége alapozta meg máig tartó hírnevét. Az emberiség jövőjére vonatkozó jóslatai, melyeket A próféciák (más néven (A) Centuriák) c. könyvében hozott nyilvánosságra, sokak szerint ugyanis teljesültek, illetve teljesülnek, írja a Wikipédia.

Mai hívei szerintNostradamus megjósolta többek közt a francia forradalmat, a két világháborút és a két japán atomrobbanást.Persze jóslatai olyanok, hogy abba szinte mindent és mindennek az ellenkezőjét is belel lehet magyarázni.

Nostradamus portréjaFORRÁS: PINTEREST

Nem túl meglepő, hogy egyesek „megtalálták” a jóslatok között a mostani világjárványt megjövendölőt is.

Nostradamus állítólag a következőket írta 1551-ben.

Eljő majd egy ikerév (2020), amelyben felemelkedik egy királynő (corona), aki keletről (Kína) érkezik majd, és aki dögvészt (vírus) terjeszt majd az éj sötétjében a 7 dombos országban (Olaszország) és porrá (halál) alakítja át az emberek alkonyát, hogy elpusztítsa és romba döntse a világot. Ez lesz az addig ismert világgazdaság vége.”

Tegyük fel, hogy a szöveg értelmezése helytálló.Sajnos akkor is ki kell ábrándítani a próféciák lelkes híveit, ugyanis az egész hamisítvány.

A szöveg nem követi a Nostradamus jóslataira jellemző négysoros formát, és a próféciák legalaposabb átnézése folyamán sem sikerült rábukkanni akár csak kicsit is hasonlító szövegre. Így nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy modernkori átveressél (hoax) van dolgunk, írja az álhírek lebuktatására szakosodott Snopes portál.

Exit mobile version