Drága Édesanyám csaknem negyvenötesztendősen , Édesapám halála után került a miskolci István malomba. Előtte nem dolgozott, Bobcsák Istvánnéval a laborban kaptak helyet.
malomsiloépités
Ez azt jelentette, hogy napjában vagy négyszer bejárták az üzemet, mintát vettek és ebből folyamatosan számolták a lisztnek a sikértartalmát. Pechére néhány esztendő elmúltával kiderült, hogy lisztallergiája lett. Különben a malomban dolgozók körében ezt korántsem ment ritkaságszámba.
Jómagam imádtam a többszintes öreg malomban kóborólni. A hetvenes években már egy élő ipartörténeti emlék volt. Ha tudnám, elhinném, hogy ez valamikor még gőzerővel működött. A borzalmas zajban, szálló porban sokszor nézegettem a rostálló, magát riszálló szitákat. A nagy dobok mint hullahopra hajazó valamiként ugráltak. Igazából nem sok molnár dolgozott ott, ritkán találkoztam velük a csupa fapadlós szinteken. Ha össze is futottunk, sosem kérdezték mi járatban barangolok a gépek körül. Ismertek. Nekem meg tetszett, hogy mindannyian tetőtől talpig lisztporosan jöttek mentek. El is döntöttem, molnár nem leszek…
Bizonyára mindenki emlékszik a nagy malom tűzre. Ha ma visszagondolok erre a szönyű estére, el tudom képzelni miként pusztíthatott el a hirtelen fellobbanó láng mindent néhány óra alatt. Az a kevés dolgozó akik az épületek között egyik helyről a másikra jártak a gépeket ellenőrizni aligha vehették észre, ha a valamelyik meghajtó gépszíj elszakad, esetleg szorul. Az utóbbi esetben néhány perc alatt ezek tűzesre izhattak. Egy ilyen csupa fa üzem pillanatokon belül képes lángra lobbantani, berobbantani a szálló lisztet. Hiába vonult ki a megye összes tűzoltója szemünk láttára minden a lángok martalékává vált. Mint bennfentesek azon az este Édesanyámmal együtt könnyes szemmel néztük a pusztulást. Mindenki sírt. Szó szerint hetekig gyászoltak.
Jut eszembe ezen a képen – amit Kerényi László barátom készített a Déli Hírlapba – jól látszik az épület falán végig húzódó külső tűzlétra. Látszólag olyan mint az amerikai filmeken megfigyelhető tűzlépcső. Ám valamivel puritánabb, három négy fokonként van egy egy válltámla. S a létra csudára meredek. Mivel bejáratos voltam az üzemi étkezdébe, minden ebéd után bóklásztam egyet az udvaron. Míg egyszer csak elhatároztam megmászom ezt a létrasort, 14 esztendősen. Senki nem látta, én meg teljes bátorsággal nekilódultam. Mit nem adtam volna ha valaki lekapja a hősiességemet. Csak mentem felfelé, le nem néztem volna, s már elképzeltem tűzoltó leszek és nem katona. A negyedik szinten – öt emeletes volt az üzem – fáradt lehettem – és próbáltam belépni a kis vasajtón, ami az épületbe vezetett. Csak ám az belőlről nyílt.Éreztem ez nem kóser, mert amikor lepillantottam tudatosult bennem a félelem – akkor még nem sejthettem, ezt tériszonynak nevezik. Annyi eszem volt, hogy óvatosan, verejtékben fűrődve lassan visszamásszak. A fizikával dacolva , felfelé gyorsabb volt mint le.
A képen látszik egy szovjet gyártmányú dömper, ami a korabeli évek nagyberuházásainak az egyik emblematikus gépe volt. Egyszemélyes, vezetőfűlke nélküli, szabadtéri légkondiciónálóval és mechanikus billenő szerkezettel. Ezek ott voltak Sztálinvárostól a Tiszai Vegyi Kommbinátig minden épitkezésen. Borulékony és balesetveszélyes masinék. Aki ezzel borult ahhoz már nem a mentőket hívták. Mára ezekből már alig maradhatott és a siló alapozása idején is már ritkaságba ment ezt a munkagép.
Szakmámból eredően azt hiszem, hogy mindenhez értek. Mindenhez konyítok. Különben honnan lenne bátorságom mindenbe bele kotyogni. A közírás nemcsak kemény meló, felelősség is....
Kedvelem a nagy kocsikat. Amelyeknek a magas vezetőüléséből messzire leláthatok a köröttem guruló limuzinokra. Azokat, amelyeknek a kormánya mellől sokkal előbbre...
Köztudott, hogy világéletemben vonzódtam a híradástechnika rejtelmei iránt. Nem mintha bármit is konyítottam volna ehhez, de CB és amatőr rádiósként is foglalkoztatott a...
A magyar kulturális önrendelkezési igény kinyilvánításának legnépesebb fórumának nevezte a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlést az Országgyűlés elnöke a hagyományőrző rendezvény sorozatot köszöntő...
Hajdú Péter csütörtökön késő délután érkezett Miskolcra, terepszemlére. Hadvezérként járta be a Népkertet és minden rendbe találtatott. Megcsináltam vele a szokásos interjút ami...
Azok a hetvenes, nyolcvanas évek, a három órás út során legalább két tucatszor emlékeztetnek erre a kedvenc rádiómban. Persze ha megkövetelnék, se tudnám...
Drága édesapám temetésén, tizenkét esztendősen egy világosszürke, vágott nyakú twist pulóverben szipogok. Rá egy évre a nénikém pult alól, protekciósan megveszi életem...
Ez a 35. évforduló teljesen rendhagyó. Magunkban emlékezünk, magányosan fejet hajtunk az alapítók előtt, és ha egyszer vége a karanténos világnak újra együtt...
Régóta töprengek, hogy mi szükség van az országos Vérellátó Szolgálat mellett egy Plazma Centrumra. Bár tudom, hogy itt a leadott vért visszapótolják és...
Cserére érett egy fogaskerék az autómból. Filléres alkatrész, de beszerezhetetlen. Egy barátom lemintázta a repedtet, és három nap múlva egy újjal lepett meg....
A tavaszi szünetben addig bóklásztunk a Szinva-parti MÉH vállalat rozsdatemetőjében, míg felfedeztünk egy viharvert Topolinót. Szerelem volt első látásra. Varga Rudi barátommal többször...
Úgy jó félévszázada költöztünk össze egy használt, de szuper jó állapotban lévő, csehszlovák gyártmányú táskaírógéppel. Akkoriban pontosan egyhavi fizetésembe került a frigy. Magam...
Ennél több bőrt aligha lehet lehúzni erről a csúcstalálkozóról. Mint ismeretes Netanjahu és Orbán Viktor találkozott az elmúlt héten a Budapesti Dohány utcai...
Mondtam már? Enyém volt Miskolcon az első igazi videostúdió. Még nem volt Miskolc televízió, amikor már százszámra gyártottam a helyi filmeket. Hívtak, mentem...
Hosszú betegség után 88 esztendős korában elhunyt Eisner Rudolfné , született Halász Ilona vasdiplomás fizika -kémia szakos tanárnő. Hamar követte szeretett párját Rudi...
Cake de la Cake néven Magyarország első nemzetközi torta desing versenyét rendezik meg Szikszón szeptember 14-én. A Szikszó Önkormányzata támogatásával Sylvia Elba...
Tízesztendős sem lehettem, amikor eltört az olvasólámpám égője, mire jómagam puszta kézzel próbáltam kicsavarni. Egyetlen áramütésből egy életre megtanultam, a villamosság, mint láthatatlan...