SzántóGráf

Köszönünk mint faluhelyen – maszk nélkül nem megyünk a susnyásba – Edison beidomított

A délutáni szúnyokálást követően a nap fénypontja – amikor a kutyánk elvisz sétálni. Felszerszámozzuk, pórázs kakiszsák, telefon, mindent leellenőrzök, s indulnánk.  Edison viszont megmakacsolja magát, máskor már rángatna, most viszont földbegyökerezett lábbakkal  áll és fixiroz. Észrevette, nincs rajtam a maszk. Ő meg már annyira megszokta, megtapasztalta, hogy ezért néha a kertkapuból is visszafordulok.  Ezt a feledékenységet megelőzve blokkolt le.  Végül kapcsoltam, magam is beöltöztem, felöltöttem a ki tudja hanyas számú maszkot, s már is indulhatunk a szokásos körútra. A susnyásba.

Kint van egy tábla , kutyáknak tilos a belépés a játszótérre. Edison nehezen értette meg, hogy az iránta lelkesedő babákhoz nem mehetett. Elhúztam innen.
Most viszont, hogy egyetlen gyereket se látunk el ment a kedve, hogy a hinták közelébe menjen. Kihez, minek – gondolhatja a nagy szőrös bajuszos fejében.

Igazából ezek a séták számomra nem üdítőek.  Ritkaságszámba megy ha emberrel találkozunk. Edison is annyira meglepődik, hogy már megugatásra se méltatja őket. Üresek a játszóterek, s ha nagy néha összefutunk egy idegennel még köszönünk is egymásnak. Mint faluhelyen szokás.

Meddig tarthat még ez  – töprengünk magunkban – a póráz mindkét végén.

Exit mobile version