SzántóGráf

Valami van, de nem az igazi – egyik közlemény űti a másikat – nem látunk a kulisszák mögé

2007_aprlis_14-_bpest_036

A BKK Igazgatósága elnökének és vezérigazgatójának közleménye:  A Magyar Nemzetnek az elmúlt napokban megjelent hazug, politikailagmotivált állításait – a Főváros vezetésével egyetértésben –határozottan visszautasítjuk. Az alaptalan, mocskolódó vádaskodás miatt a BKK igazgatóságának elnöke megteszi a szükséges jogi lépéseket. Budapest városvezetésének ezirányú elkötelezettségét támogatva a BKK vezetése nem tűri az emberi méltóság megsértésének semmilyen formáját. Amennyiben erre vonatkozó bejelentés érkezik, azt haladéktalanul, az áldozatokkal szembeni nagyfokú érzékenységgel vizsgálja ki a BKK. Pontosan ilyen vizsgálat folyt le, a jelenlegi városvezetés és a BKK vezérigazgatójának kinevezését megelőző időszakban tapasztalt, de a közelmúltban napvilágot látott visszaélések kapcsán.

A vizsgálat alapján a BKK vezérigazgatója, az összeférhetetlenségi

szabályok betartása érdekében, nem hozhatott döntést. Ezért hárult

szerep – munkáltatói döntés alapján – a BKK Igazgatóságának

elnökére. A vizsgálat a városvezetés által elvárt szigorú szabályok

betartása mellett, civil szakértő bevonásával, az áldozatok

személyiségi jogainak védelmét a legnagyobb mértékben biztosítva

történt. A vizsgálatnak munkajogi következményei is lettek.

A Magyar Nemzet sugalmazásával ellentétben, a Főváros és a BKK

vezetése elkötelezett annak feltárásban és kivizsgálásában, hogy kit

milyen mértékű felelősség terhel azért, hogy az előző városvezetés

és korábbi BKK-menedzsment időszakában közel tízmilliárd forintot

szórtak el a budapestiek pénzéből egy soha el nem készült, későbbi

felhasználásra is alkalmatlan e-jegyrendszerre. Ezt a tényfeltáró

vizsgálatot semmiféle hazug, személyeskedő politikai támadás

megakadályozni nem tudja és nem is fogja.

Varga Ivett, a BKK vezérigazgatója

Draskovics Tibor, a BKK Igazgatóságának elnöke

Kiadó: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal

Ez jött korábban , s tessék már itt az újabb.

Dr. Varga Ivett, a BKK vezérigazgatójának közleménye

Budapest, 2020. április 30., csütörtök (OS) –

 

 

Alulírott Dr. Varga Ivett, a BKK vezérigazgatója, a Budapest

Főváros Önkormányzata által kiadott, Draskovics Tiborral közösen

jegyzett, mai MTI közleményt ezúton kifejezetten visszavonom, annak

tartalmától és az általa generált médiatartalmaktól teljes mértékben

elhatárolódom.

A nyilatkozat nevemmel történő bármilyen felhasználását ezúton

kifejezetten megtiltom.

Kérem, hogy a fenti nyilatkozatomat a lehető legrövidebb

határidővel valamennyi médium felé kiadni szíveskedjenek!

Köszönettel és üdvözlettel,

Dr. Varga Ivett s.k.

 

 

Exit mobile version