SzántóGráf

Megnyílt a Black Point – minden egy helyen ami a higéniához, az egészségünk megőrzéséhez kell – a legjobb hely, a legjobbkor

Black Point

Ilyet is ritkán látni – reméljük a maszkos világnak egyszer csak  búcsút inthetünk. Veres Pál polgármester nyitotta meg az áruházat – elmondta, soha jobbkor nem vághattak volna bele egy ilyen vállalkozásba. Az meg hab a tortán, hogy sikerült megnyerni Sárosi Pált áruházigazgatónak, aki hét nyugdijas esztendő után reaktiválta magát a kereskedelembe.

Mint már sokaknak ismert a Black Point Kft., egy intézményhigiéniára szakosodott nagykereskedés, amely többek közt fertőtlenítőszerek, ipari papírok, adagolók, takarítókocsik forgalmazásával 30 éve áll az  intézmények, gyárak, üzemek szolgálatában.
A folyamatos szolgáltatásbővítés eredményeként már korábban megfogalmazódott bennünk a gondolat egy cash and carry áruház nyitásáról, azonban a most megnyíló mintaboltunknak méginkább létjogosultsága van a járványügyi protokoll és a jövőbeni védekezésünk betartásában és segítésében.

A nyítás előtti utolsó mozzanatok. Figyelem, tökéletes a parkolási lehetőség.
Csöbör Katalin országgyülési képviselő és Lévay Adrienn – fókuszban a legújabb fertőtlenítő készítmények. Most itt egy helyben minden megvásárolható amire egy nagy forgalmú intézményben szükség lehet.


Éppen ezért már a helység kiválasztásában is figyelembe vettük a megfelelő helyet, helyiségeket, hogy körültekintően tudjunk felkészülni ügyfeleink igényeinek minél tökéletesebb és biztonságosabb kiszolgálására.

Igy Miskolcon a Zsigmondy utcai volt Mitsubishi szalon megfelelő megoldásnak bizonyult és a május 8-ra tervezett ünnepélyes nyitás helyett már május 5.től várjuk vásárlóinkat.
Az ünnepélyes megnyitóra sok vendéget szerettünk volna meghívni megyénkből: polgármestereket, intézmények, idős- és gyerekotthonok vezetőit, orvosokat, gyárak- és üzemek igazgatóit, de a kialakult járványügyi helyzet átírta lehetőségeinket.

Prioritásunk a legfontosabb a partnereink ellátása lett a megfelelő fertőtlenítőszerekkel és maszkokkal, hiszen a COVID-járvány kitörése után a legnehezebb ezek beszerzése volt.
Most, hogy a helyzet stabilizálódást mutat szerződött partnereink is jobb kiszolgálást tudnak biztosítani, biztonságosabb a gyártói hátterünk, így még ha nem is elvárásaink mentén vagyunk készen mintaboltunkkal , és még nem a tervezett termékskálával tudjuk partnereinket és leendő ügyfeleinket fogadni, mint a Black Point kft. ügyvezetője kötelességemnek érzem, hogy mielőbbi nyitással, magasabb szinten segíthessük a helyi vállalkozásokat, intézményeket, valamint azt, hogy a működő cégek minél biztonságosabb eszközökhöz juthassanak.


Cash and carry mintaboltunkban 2020.május 5.-től szeretettel várjuk régi és új vevőinket hétfőtől péntekig 10 – 18 óráig a Zsigmondy utca 22. szám alatt a még nem teljes árukészletünkkel, de nagyon felkészült szakmai tanácsadónkkal, akinek feltehetik kérdéseiket a fertőtlenítéssel, konyhai, mosási és egyéb technológiákkal kapcsolatban.

Reméljük, hogy partnereink mellett hamarosan számos új ügyfelet is köszönthetünk , s tanácsainkkal állhatunk mindenki szíves rendelkezésére!

Lévay Adrienn – tulajdonos

Lévay Róbert – tulajdonos

György Gábor – cégvezető

Sárosi Pál – áruház igazgató

 

Exit mobile version