Vírusírás (7)
Ostoba? Idióta?
Nem tisztem eldönteni. Újságíróként egyébként sem engedtem meg soha magamnak, hogy bárkit is minősítsek, jelzővel lássak el vagy ítélkezzek fölötte. Nem ez a tollforgató dolga. Most mégis kivételt teszek, ami ugyebár erősíti a szabályt, egyébként pedig a helyzet is kivételes.
Önök is döntsék el, milyen az a fiatal, aki napokkal ezelőtt az Indul a bakterház című magyar klasszikus filmből vágott ki egy nyúlfarknyi részletet, és osztott meg a közösségi oldalon. A jelenetben egy gyerek bottal veri az idős asszonyt, a filmrészlethez írt szövegben a posztoló pedig arra biztat mindenkit, hogy a vírus idején így tegyenek az utcára merészkedő szép korúakkal.
Ma nézem az RTL híradóját, amely arról tudósít, hogy a 65 éven felüliek lehetőleg 9 és 12 óra között intézzék az ügyeiket és a bevásárlásaikat. A felvételen idősek várják, hogy bemehessen az üzletbe, amikor egy kifelé igyekvő fiatal nő jól hallhatóan rájuk förmed: „Miért nem maradnak ezek a picsájukon?!”
Ritkán merevedek le manapság az elképedéstől, mert annyi új, váratlan és szomorú dolgot kell elfogadnunk, de ez a beszólás is visszaigazolta azt az öregek elleni felháborító és fájó ellenszenvet, már-már gyűlöletet, ami az elmúlt hetekben tapasztalható az országban.
Érthetetlen.
Érthetetlen számomra, hogy miért lájkolták helyeslően, és miért osztották meg a fentebb említett filmrészletet százak és százak a fészbukon? Érthetetlen, hogy a híradóban szereplő meglett korú emberek miért nem fogták körbe, és miért nem vonták kérdőre a mocskos szájú némbert?
Szomorú vagyok, hogy a még nem drámai, de kétségtelenül veszélyes helyzetben hogyan vetkőznek ki magukból emberek. Mit várhatunk majd akkor, ha valóban tragikus fordulatot vesz a járvány, mint Kínában vagy Európa néhány országában? Az olyan érzéketlen
bunkók, mint az a tudatlan posztoló vagy a bárdolatlan asszony vezetésével beterelnének bennünket az üresen kongó drága
stadionokba, és ránk zárnák a kapukat?
Esetleg néhány ősi kultúra szokását követve felküldenének meghalni a hegyre vagy otthagynának a betegekkel, elesettekkel együtt az út szélén, vagy talán barlangokba tuszkolnának a végelgyengülésben halálukat várók közé?
Ostobák és idióták, akik így gondolkodnak – és kegyetlenek is. Ezért megbocsájthatatlan, és nem felejthető a viselkedésük. Tanulságos is, okuljunk belőle. Mindezt megtapasztalva el kell gondolkodnunk a társadalmi morálunkon, a nemzeti önképünkön és a szolidaritásunk minőségén is.
Addig, amíg tehetjük, amíg nem késő.
