SzántóGráf

A szegényt az ág is húzza – több mint 3 millió forint visszafizetésére kötelezték Miskolc MJV Önkormányzatát az előző városvezetés hibájából

Szerényen , laikusként megjegyzem, hogy bizonyos dolgoknak, hadd ne írjam ide, sosincs gazdája. Itt viszont konkrétan , leírták, miért mire szabták ki a bírságot.  Ha megvan az ok, az okozó is kideríthető. Feltételezem, hogy az önkormányzatnál tisztséget viselőknek felelősége is van. Munkajogi, kártérítési, vagyonjogi és csak szándék kérdése,  továbbhárítják e a büntetést.  Biztosan nem egyszerű, a felelősnek ezer oka lehet, hogy mit miért nem tett meg.  Ha másért nem , de éppen ezért ki kell deríteni, hogy meg legyen a jogszerű fellebezés alapja. Ha ezt nem lépik meg, akkor bizton számíthatunk még sok sok ilyen apró, de fullánkszerű, csípkelödő bírságolásra.

Több mint 3 millió forint visszafizetésére kötelezték Miskolc MJV Önkormányzatát az előző városvezetés hibájából. A visszafizetési kötelezettség a „Diósgyőr városközpont integrált rehabilitációja” című projekt 2017-ben indított „Kataszteri felmérési szolgáltatások” elnevezésű közbeszerzési eljárása miatt keletkezett.

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium már három évvel ezelőtt kezdeményezett szabálytalansági eljárást Miskolc MJV Önkormányzatával szemben a fenti közbeszerzési eljárás miatt. A minisztérium még abban az évben, 2017-ben megállapította, hogy szabálytalanság történt.

 

A korábbi városvezetés azonban több esetben is jogorvoslattal élt, végül 2019. júniusában a bíróság is jogerősen kimondta a szabálytalanságot. Jogkövetkezményként a korábban megítélt támogatás csökkentésre került, emiatt Miskolc MJV Önkormányzatának most 3.622.739 forintot vissza kell fizetnie.

 

Az előző városvezetéstől megörökölt szűkös városi költségvetést a járványhelyzet miatti kormányzati elvonások több milliárd forinttal csökkentették. Nem beszélve arról, hogy védekezésre, a miskolciak védelmére is több százmillió forintot kell költenie Miskolcnak. Minden fillér számít, ebből a 3,6 millió forintból közel 18 ezer védőmaszkot vásárolhatott volna a város az idősellátásban dolgozók számára.

 

Az előző városvezetés hibájából azonban Miskolc MJV Önkormányzata ezt az összeget nem fordíthatja Miskolcra, a miskolciakra, ezt a 3,6 millió forintot a városnak május végéig meg kell fizetnie a Magyar Államkincstárnak.

 

 

 

Exit mobile version