SzántóGráf

Megbuktak a biztonsági mentésen – árulkodó dokumentumok bukkantak elő – újabb holdingos bűncselekmény gyanúja merült fel

Még jó ideig kerülgetheti a mostani miskolci önkormányzat az elődei által hátrahagyott taposóaknákat. Elcsépelt  közhely, de sajnos igaznak bizonyul, hogy még mindig peregnek a szekrényekből az ott felejtett csontvázak.

Veres Pál  beiktatásakor jelezte, nem szeretné kriminalizálni a korábbi vezetés munkáját. Nincs szándékában követni Kriza Ákost, aki nagy tételben küldte a feljelentéseket a rendőrségre, majd ennek következményeiről már nem számolt be. Mert kiderült,  mind kacsa volt. Minden vizsgálatot független , s hiteles szakértőkre bíznak.

Dr. Simon Gábor és Szopkó Tibor a Velünk a város önkormányzati képviselői, s a holding felügyelőbizottságának tagjai ma délelőtti sajtótájékoztatóján egy újabb bűncselekmény gyanújáról számoltak be. Mint ismeretes Pálfy Kinga,  volt vezérigazgató harminc millió forintos végkielégítéssel távozott, s maga után hagyott 50 milliárd forintos hiányt. Időközben Szélyes Domokos a MIK vezetője is benyújtott csaknem félszáz milliós követelést, aminek a kifizetését már nem engedélyezték.

Végül a teljesen független szakértői vizsgálat megállapításai alapján most a Holding felügyelőbizottsága feljelentést tesz hamis magánokirat felhasználásának vétsége és csalás bűntette miatt. Minden jel és bizonyíték arra mutat, hogy Szélyes Domokos prémium kifizetése érdekében az előző vezetés több dokumentumot is meghamisított. Kriza Ákos és stábja jegyzőkönyveket és szerződéseket hamisitott, hogy a milliós fizetésük mellé tízmilliós prémiumot is haza vihessenek. Például egy 2017 májusára dátumozott dokumentumot 2019 augusztusában hoztak létre a választások előtt két héttel. Minderre úgy derült fény, hogy az eredeti dokumentumokat törölték a gépekről, de az informatikai rendszer biztonsági mentése mindannyiikat leleplezte. Az automatikus mentés és visszaállítás után nem csak egy bűncselekmény sorozat rajzolódik ki, hanem az előző városvezetés embereinek a jelleme is.

Kissé demagógnak tetszhet ez a megállapítás, de mégis felháborító,  Szélyes Domokos egy ilyen tragikusan rossz gazdálkodást folytató cég éléről  távozva még három miskolci lakás árának megfelelő összeget szeretne kapni – mondotta Simon Gábor a holding elnöke.

A tájékoztatón, megkérdezhettem – a mostani újabb 3.6 millió forintos bírság ügyében megvizsgálják e, kinek a mulasztása miatt késett a projekt elszámolása. S,  ha sikerül nevesíteni a mulasztó személyét be lehet e hajtani tőle a bírságot. Mint a képviselők elmondták, a vizsgálat folyamatban van, s ez is része a bűnlajstromnak.

Végh Csaba felvétele

Exit mobile version