Immár csaknem egy évtizede lakatlan a szomszédos ház.
Időnként nem győzöm eligazítani az ismerőseket és az idegeneket, hogy merre találják az örökösöket. Régóta, sokan pályáznak erre a frekventált helyen lévő ingatlanra.
Jómagam is csak erről a tábláról értesültem, hogy szomszédunk lesz. Most keresik.
Szegény Erzsike néni akivel évtizedeken át teljes megértésben, jó kapcsolatban voltunk rendbe tartotta a portát, de mióta örökre eltávozott ugyanez nem mondható el. Örülünk, hogy meghirdették, s ha minden rendben lesz akkor valaki itt építkezik majd. Ezt abból gondolom, akinek annyi pénze lesz, hogy megvegye, nem elégedik meg a jelenlegi rozzant épülettel.
Ami azt is kilátásba helyezi, hogy mellettünk is építkeznek majd néhány évig. Mint ahogyan mi is tettük három évtizede, amikor kikötöttünk az utcában. Aztán mellettünk, szemközt és mögöttünk is ugyanezt tették az újabb ide költözök. Most is zajlik az élet az alsó Gyöngyvirág utcában.
Szokás mondani, rossz szomszédság török átok. Mi most annak szurkolunk, hogy aki itt találja meg az otthonát legyen olyan toleráns, összetartó, alkalmazkodó, megértő, mint azok, akik most is lakják ezt a szép és kellemes utcát.
Úgy néz ki, hogy szilveszterhez hasonló telt ház lesz ismét a Vécsei kastélyszállóban. Pót-szilveszter lesz pénteken este hét órától és ha minden rendben...
Ózd Város Önkormányzata a TOP_PLUSZ-3.3.2-21 „Helyi egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztése” című pályázati felhívásra sikeres támogatási kérelmet nyújtott be annak D) Szociális alapszolgáltatások...
Budapest, 2017. október 23. – Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékét az a dokumentum is őrzi, amely a Központi Statisztikai Hivatalban már...
Az ingatlanpiacon a korábbinál kedvezőbb feltételek miatt rengeteg a potenciális lakásvásárló. A lakáskeresés során sokan az adás-vétel gyorsaságát tartják elsődlegesnek. Ennek egyik hátránya,...
Minden hónapban más és más helyszínen, különböző intézményekben rendezi meg a Mezőkövesdi Tankerületi Központ soron következő intézményvezetői értekezletét. November hónapban Igrici adott otthont...
A te választásod kampány beindítását kezdeményezte hét civil szervezet: Az aHang, a Civil Kollégium Alapítvány, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Nyomtass TEIS, az Idetartozunk...
Karácsonyi, újévi praktikus ajándékot kínálok. Igaz egy kicsit megkésve jutott eszembe, hogy miként tudjak könyvet adni azokból a korábban megjelentekből, amelyek már nem...
Minden, amit a kötelező kivitelezői és tervezői felelősségbiztosításról tudni kell Várjuk az érintetteket a kötelező kivitelezői és tervezői felelősségbiztosításról szóló tájékoztatóra a BOKIK-ba....
Szegedi László hírlevele Rostock, Németország Esetem nagyban közrejátszott, hogy elhagyjam a pályát. Búcsút mondjak az újságírásnak. Egy hír margójára. Ballagok Budapesten, Békásmegyeren, megszólít...
Magyarországon – mint minden demokratikus jogállamban – bárki, bármikor, bármilyen tartalmú beadvánnyal fordulhat a hatóságokhoz- Teheti ezt egy büntetőeljárás gyanúsítottjaként, védekezésének részeként akár...
Amikor 1948-ban az ország megszületett, David ben Gurion azt mondta: „Az egész nép maga a hadsereg, az ország minden pontja harctér”.43 évvel később,...
A Nielsen kiskereskedelmi indexe* alapján a Magyarvíz Kft. 14,5 százalékos (literben mért mennyiségi) megoszlásával megelőzte hazai versenytársait, így a teljes tavalyi évre vonatkozóan...
Jaj nekem. Ausztriában ügyészségi vizsgálat indult egy újságíró ellen. A főszerkesztő pedig nem tett mást mint megírta, hogy a migránsok mit tesznek, miként...
Az alábbi interjú megjelent a Russmédia belső újságjában. Velem készült, ha valakit érdekelne most elolvashatja. A legszomorúbb, hogy tavaly még Paulovics Ágoston kollégám...
Most jövök rá, hogy hátrányos helyzetű gyermekként töltöttem a fiatalságomat Miskolcon. Ha vidámparkba vágytam Budapestre kellett autóznunk vagy vonatoznunk. Megmondom a frankót imádtam...
Az Európai Beruházási Bank 880 millió eurót ruházott be a magyar háztartások energiahatékonyságának javítása, a kkv-k és a közepes tőkeértékű vállalatok Covid19-világjárványból...