Vírusírás (20)
Hátrább az agarakkal.
Már nagyon unalmas, fárasztó, sőt sokszor visszatetsző, hogy a hatalomért viaskodók harci kedve nem szűnik egy pillanatra sem. Még most sem, egy „vírusvilágégés” idején, amikor a politikai pofozkodás helyett annyi más teendője lenne a közélet színpadára lépett (vagy vágyó) szereplőknek.
Bizonyos megnyilvánulásait elfogadom ennek a viselkedésnek, mert ilyen a világ, ilyen a politika, ilyen a hatalmi harc. Jellemzői sehol nem különböznek, bár – teszem hozzá –, a földkerekség, a kontinensünk más fertályain ilyenkor a politikai harctéren küzdők maguk mellé, a földre teszik a fegyvert. Felemelik a fehér zászlót és leülnek megbeszélni a népüket leginkább szolgáló teendőket. Nyilván abban a tudatban, hogy lesz még idő a kardcsörtetésre, most viszont küzdjünk vállvetve, ha már összesodort bennünket a korona vírus vészterhes vihara.
Az okos politikus ilyenkor nagyon ügyel arra, hogy minden cselekedete találkozzon választóinak heves helyeslésével, és döntései egyezzenek meg pártállástól, szakmai szervezettől és világnézeti hovatartozástól függetlenül a hozzáértők javaslataival és kéréseivel. A társadalom életét felforgató időkben a legádázabb ellenfelei se tudják még a halvány gyanúját sem felfedezni az elfogultságnak, vagy a „a mi kutyánk kölyke” effektusnak, vagy éppen a zsigerből jövő ellenérzésnek.
Tudom, nehéz ezt betartani. Nem könnyű változtatni a berögzült gondolkodásmódon, szinte kínszenvedés gesztusokat tenni a vírus előtti, és majd a járvány utáni ellenlábasoknak. Most azonban halált hozó járvány van! Túlterheltek az egészségügyi intézmények, megzakkant a gazdaság, szenvednek otthon a családok és fájdalmas
szociális válság következhet. Ezért minden országos, járási és települési vezető ürítse ki fegyverének tárát, még vaktöltény se maradjon benne. Ahol most egyetlen politikai szándékú lövés is eldördül, ott egyértelmű az üzenet: nem a választók képviselete, hanem a hatalom megtartása a fontos.
Hátrább az agarakkal!
Nyugi, újra eljön még a harc ideje, amikor egymásnak eshetnek a pajzsukat kardjukkal csapkodó, vérszomjasan hörgő seregek, amikor majd nem pár ezer forint, s nem is néhány – politikai konszenzussal és teljes társadalmi egyetértéssel hozott – döntés lesz a tét.
Az majd akkor lesz. Most viszont most van: vírushalál elleni társadalmi összefogás, közmegegyezés, szociális érzékenység és nemzeti, városi egység kell. Elegünk van. Sérti fülünket a politikai csatazaj. Csendes, békés és reményt hozó építkezésre vágyunk.