SzántóGráf

Lassan éledezik a város – a Diablo terasza mintaszerű – a szerencsiek húsboltja alig van nyitva

Diablo terasz

A jelenlegi előírások szerint Miskolcon a Diablo vendéglő terasza a legideálisabb. Látszik, hogy az új helyzetnek megfelelően rendezték el az asztalokat. Még emlékszem ez a vendéglátóhelye Művész bisztróként, kávézóként kezdte a pályafutását. Azóta már többször is nevet és gazdát cserélt. Egyébként kitünő környezetben egy apró park végében található egy olyan közegben ahol nagy a forgalom. Több járat búszmegállója van itt és a rendelőintézet és a közeli kórházak miatt sok ember megfordul erre.

 Ennek ellenére a szomszédos Szerencsi húsboltban – amelynek a szlogenje , itt minden magyar hazai termék – mégis lézengenek a vásárlók. Betudható annak, hogy az itteni élelmiszerbolt bezárása után elszoktak innen a vásárlók. Nehéz, körülményes, sokkal nagyobb hírverés kell egy ilyen üzlet forgalmának a fellendítéséhez. Ha ez nem sikerül, a sarkon csak a Diabló éli túl a mostani válsághelyzetet.

Exit mobile version