SzántóGráf

A Legfőbb Ügyészség közleménye – az ügyészség vizsgálata szerint az un. Szeviép ügyben a Szegedi Törvényszék bíráinál – a fegyelmi felelősségen túlmenően – nem merült fel bűncselekmény gyanúját keltő körülmény, illetőleg a közérdekvédelmi ügyészi fellépésnek nincs törvényes alapja

    Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke idén januárban belső
vizsgálatot rendelt el az un. Szeviép ügyben, amely vizsgálat több
adminisztratív, igazgatási szabálytalanságot tárt fel. Az OBH elnöke
a vizsgálat anyagát annak lezárása után – feljelentés megtétele
nélkül, tájékoztatásul – megküldte az ügyészségnek.
     Az ügyészség megvizsgálta a jelentést, és – egyetértve az OBH
belső vizsgálatának következtetéseivel – megállapította, hogy a
tanácsban részt vett bírák vonatkozásában, illetve az ügyelosztás
kapcsán – a fegyelmi felelősségen túlmenően – nem merült fel olyan
körülmény, amely bűncselekmény gyanúját keltette volna fel, továbbá
a közérdekvédelmi ügyészi fellépés sem indokolt.
     Kiadó: Legfőbb Ügyészség
Exit mobile version