SzántóGráf

BIZTOSÍTÁSI CSALÁS GYANÚJA A MIPRODUKT KFT. ELŐZŐ VEZETÉSÉNÉL – reagált a cég volt igazgatója

Biztosítási csalás gyanúja is felmerült a napokban a Miprodukt Kft. működését vizsgáló belső ellenőrzés során – tájékoztatta  a sajtót Bartha György, a Velünk a Város-frakció önkormányzati képviselője.

A cég korábbi vezetése – az eddigi adatok szerint – úgy nyújtott be több mint fél millió forintos kárigényt a biztosítóhoz, hogy valójában semmiféle kár nem érte a vállalatot. A képviselő emlékeztetett: egy hónapon belül ez már a második olyan eset a Miprodukt Kft.-nél, amelynél felmerül a bűncselekmény gyanúja.

Az eset még 2019-re nyúlik vissza, amikor is csőtörés volt a Miprodukt Kft. varrodájában. Az épületbe beömlő víztől a dolgozók igyekeztek megvédeni az értékeket, köztük a folyosón, raklapokon tárolt íves műnyomó papírokat. A raklapokat még időben sikerült elhúzni, így a nyomtatáshoz használt papírokban nem esett kár. A cégnél ennek ellenére október 8-án mégis felvettek egy selejtezési jegyzőkönyvet 50 ezer tönkrement borítékról és 100 ezer ív papírról. Ennek összegét kárigényként be is nyújtották a céggel kapcsolatban álló biztosítótársaságnak, amely október 18-án 568.756 forintot kifizetett a Miprodukt Kft.-nek. Vagyis – a képviselő szerint – a belső ellenőrzés anyagából egyértelműen kiderül, hogy a cég akkori vezetése meghamisította a tényeket, és ezzel félrevezette a biztosítót.

Korábban szintén Bartha György képviselő számolt be arról, hogy a nemrégiben lefolytatott belső ellenőrzési vizsgálat szerint az előző, fideszes városvezetés rendelte meg, a Miprodukt Kft. nyomtatta, és különböző önkormányzati cégek fizették ki a miskolci Fidesz választási plakátjait. Közpénzből.

Megkeresték Orosz Gábort, a Miprodukt Kft. akkori ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: megmosolyogtatónak tartja a képviselő által elmondottakat. A társaságnál a jelzett időpontban komoly csőtörés volt, amelyet csak a Mivíz Kft. szakembereivel együtt sikerült elhárítani. A beázásnál keletkezett kárt bejelentették a biztosítónak, amely helyszíni szemle után kifizette a valós kárértéket. Orosz Gábor hozzátette, célszerűnek tartaná, ha a személyét és a társaságot valótlan állításokkal történő lejáratás helyett, a képviselő úr és a cégvezetés inkább a Miprodukt Kft. és munkavállalói gyarapodását segítené elő.

Exit mobile version