SzántóGráf

Meghízott az akkumulátorom -pedáloznék ha lenne normál hátsó kerekem – most jön az újratervezés – ha nem jön össze , megy a kukába

A képen is látható kínai nehézipar csúcstermékét a Polymobil márkájú elektromos kerékpárt úgy öt esztendeje vehettem az Auchanban. Emlékezetem szerint száz ezer forinton alúl vesztegették. A bicikli elég szezonális termék így igazából nem is sokat használtam, s ennek éppen ez lett a veszte. Hiába töltöttem a cellák kezdték kihízni az akkumulátor dobozát. Ráadásul ebben még valami veszélyes folyadékkal teli telepek vannak, tehát gondoltam kicserélem újakra. Végül kiderült a technika és a tudomány túlhaladta ezt a valamit és egy új akkumulátor csaknem kétszázezer forint lenne a biciklihez.

Egyszer egy szép napon körbekarikáztam vele Budapestet – egy töltéssel. Most aztán vagy kemping lesz vagy eladom – ha nem sikerül megy a kukába

Tehát a belső GPS-em azt mondta, újratervezés. Elvittem a guruló szerkezetet a kerékpárokat szerelőkhöz, hogy ha már pedáloznom kell , legyen belőle egy egyszerű, könnyű kemping bicaj. Cseréljék le a hátsó villanymotoros felnit, szöröstől bőröstől és szedjenek rólam minden vackot ami a régi fényére emlékeztetne. Hátha a könnyebb, könnyebben tekerem. S most a jön a szomorú vég – ehhez való, passzoló hátsó kemping kerék nincs , nem létezik.

E helyett kellene egy normál kerék, hátulra

Veszélyes hulladék – viszem a telepre – csak tudnám hol veszik át

Ha valaki mégis tudná mi legyen a megoldás, hogyan menthetem meg ezt a csodajárgányt, ne hezitáljon. Ossza meg velem a tudományát. Előre is köszönöm.

Esetleg csere is érdekel – mondjuk egy másik használható normál kétkerekű.

Exit mobile version