Skip to content

A Hezbollah rakétaesővel fenyegeti Izraelt egy videoklipben

A Hezbollah rakétaesővel fenyegeti Izraelt egy videoklipben
izr. új kerekes harci jármű most gyártják már

ujkelet.live

Az Irán támogatását élvező libanoni Hezbollah terrorszervezet szombaton megosztott egy videót, azzal fenyegetve, hogy precíziós irányítású rakétákat küld Izrael nagyobb városaira.

A közösségi médiában közzétett videoklipben izraeli célpontok koordinátái jelennek, miközben a Hezbollah vezetője, Hasszán Naszrallah azzal fenyeget, hogy rakétaesőt zúdít rájuk.

„Ma már nem csak, hogy el tudjuk érni Tel-Avivot, de, Isten akaratával és segítségével, nagyon konkrét célpontokat is elérhetünk Tel-Avivon belül”, mondta Naszrallah. „A megszállt Palesztinában bárhol lecsaphatunk”.

A videót megosztották az Iránhoz és meghatalmazottjaihoz köthető közösségi médiaoldalakon. YouTube-ra is feltöltötték, de mivel megsértette a videómegosztó irányelveit, eltávolították.

Izrael becslései szerint a Hezbollah több mint 100 000 rakétából és lövedékből álló arzenállal rendelkezik.

Az Izraeli Védelmi Erők tavaly szeptemberben műholdképeket és információkat közölt egy létesítményről Dél-Libanonban, amit a Hezbollah terrorszervezet precíziós rakátagyártásra használ.

A hadsereg szerint a Bekaa-völgybeli Nabi Chit mellett található létesítményt évekkel ezelőtt hozta létre Irán és a Hezbollah fegyvergyártás céljából.

Naszrallah a leleplezést megelőzőe a Hezbollah érdekeltségű Al-Manar TV-ben azt állította, hogy terrorszervezete elég precíziós rakétával rendelkezik ahhoz, hogy Izraelben bárhol lecsaphasson, de „nincsenenek saját rakétagyáraink… ha lennének – nyíltan megmondanám… [Benjamin] Netanjahu [miniszterelnök] hazugságokat terjeszt, hogy igazolja a támadásokat.”

A hadsereg szerint a felfedezett helyszínen a közelmúltban létrehoztak „egy különálló precíziós fegyver-összeszerelő sort”, és számos, Irántól származó gépet tartalmaz precíziós rakéták hajtóműveinek és robbanófejeinek előállítására.

„Ez a létesítmény kiemelt jelentőséggel bír a Hezbollah precíziós rakétaprojektjénél, ezért a Hezbollah, a támadásoktól tartva, értékes és egyedi eszközöket evakuált a létesítményből polgári helyszínekre Bejrútba.”

A hadsereg szerint a leleplezett gyár szekciókra van osztva a hajtóműgyártás, a minőségbiztosítás, a robbanóanyagok gyártása a robbanófejekhez és a logisztika számára.


Szántó István


Related article