SzántóGráf

Utoljára ülésezett a miskolci operatív törzs

 

 

Utolsó ülését tartotta a miskolci operatív törzs – a testület a veszélyhelyzet kihirdetése óta hetente kétszer tanácskozott a stratégiai fontosságú városi szolgáltató cégek, katasztrófavédelmi, egészségügyi, valamint a szociális és az idősellátásban dolgozó szakemberek, illetve a pártok képviselőivel, Veres Pál polgármester vezetésével.

 

A miskolci operatív törzs csaknem három hónapon át folyamatosan azért dolgozott, hogy a kormányzati védelmi intézkedésekkel összhangban Miskolc városa megóvja polgárait a koronavírus jelentette fenyegetéstől, és a lehető leghatékonyabban meg tudja előzni a vírus terjedését.

 

Dolgos hónapok vannak a miskolci operatív törzs mögött, rengeteg munkával, rengeteg erőfeszítéssel, a számok azonban azt igazolják, hogy nem volt eredménytelen a fáradozás. A szakemberekkel együtt meghozott városi intézkedések a miskolciak értő és türelmes együttműködésével meghozták a remélt eredményt.

 

Veres Pál polgármester az operatív törzs utolsó ülésén megköszönte a szakemberek munkáját és a miskolciaknak a járvány ideje alatt tanúsított fegyelmezett, felelősségteljes viselkedését, hangsúlyozva, hogy Miskolc és a miskolciak ismét bizonyították, hogy akarnak és tudnak figyelni, vigyázni egymásra, és együtt a legkomolyabb nehézségeket is képesek leküzdeni.

 

Veres Pál ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy bár a veszélyhelyzet Magyarországon véget ért, továbbra sem árt az óvatosság, hiszen a határainkon túlról érkező hírek még nem minden esetben megnyugtatóak.

 

Éppen ezért továbbra is fontos, hogy figyeljünk és vigyázzunk egymásra, míg végérvényesen le nem sikerül győzni a koronavírus jelentette fenyegetést.

 

Exit mobile version