SzántóGráf

A nyár végére visszaköltözik a miskolci zsidó hitközség a Kazinczy utcára – a járványhelyzetben se tétlenkedtek az építők

Schük Jenő rabbi arany jános

A régi konyha bontás előtt
Mostanra derült ki, hogy a zsinagógához ez volt az első mosdó

A Holokauszt óta nem sokat változott a miskolci Kazinczy utcai zsinagóga udvara. Hogy előtte milyen lehetett, s kik lakták azt már aligha tudjuk meg.  Sokakat az is érdekelné, hogy mi lehetett itt a vészkorszak idején. Mi volt ott, amikor a megmaradt miskolci zsidóságból már az időseket, a nőket és a gyerekeket is begyűjtötték a téglagyári gettóba, hogy deportálhassák valamennyiket. Jómagam úgy emlékszem a hatvanas években Csulákék voltak az utolsó templomszolgák. A gondnokok. Telente Csulák bácsi fűtötte az imaterem cserépkályháját és ő gyújtogatta, oltogatta a lámpákat sábeszkor. S neki kellett elhoznia a még meleg sóletet a Vörösmarty utcai pékségből. Ha meglesz az első miskolci zsidó múzeum apró mozaikként, közös emlékeink cserépdarabjaiból összerakhatjuk a közelmúltunk történelmét. Szlukovinyi Péter,  a miskolci hitközség elnöke már nagyon várja a zsinagógát körülvevő épületek rekonstrukciójának a a befejezését.

Szlukovinyi Péter

A hitközség elnöke és ügyvezetője már azt fontolgatja, hogyan és miből rendezzék át az imatermet a közösség teljes megelégedésére. Sajnos a régi bútorok annyira átvették a nedves dohos falak szagát, hogy már használhatatlanok. A tervben is az is szerepel, hogy az étkezőhöz kapcsolódó konyhát teljesen gépesítik. Szeretnék, ha a gyülekezet idősebb tagjainak folyamatosan kóser étkezést tudnának biztosítani.

A rekonstrukció egyik fontos eleme a három részből álló múzeum kialakítása. Ehhez az ország legnevesebb judaisztikai történészeit és belső épitészeit kérték fel a tárlók kialakításához. Jó tudni, hogy Miskolcon Kerényi László dokumentumfilmes a helyi zsidóság utolsó három évtizedét képekben és filmekben nyomon követte és megörökítette. Neki köszönhető, hogy gazdag és értékes anyag gyűlt össze ebben a témában, amit majd a múzeum láthatunk. Az elnök megerősítette,  már nemcsak az önkormányzattal, a tankerülettel, de az egyetemmel is megállapodtak, hogy itt a kutatómunkán túl az az alsó tagazotasoktól a felsőfokú tanulmányokat folytatókig mindenkinek rendeznek történelmi tárgyú oktatást.

A parkosítás már megkezdődött, s a terv szerint a kapun túl csak négy kocsinak jut várakozóhely. Az udvart most nem aszfaltozzák le, csak az épületek közötti kerengők előtt lesz aszfaltos járda, abban a reményben, hogy hamarosan a zsinagóga rekonstrukciója is megkezdődik.

( A címkép eredeti fotója egy értékes történelmi emlék. Schük Jenő a hatvana években miskolc főrabbija volt, de korára tekintettel csak bizonyos hétvégeken jött Miskolcra. A képen a régi sward templom előtt látható egy rituális kézmosás közben.  Ahol még a rabbiszobája volt, most ott múzeum lesz.)

Hamarosan egy teljes képösszeállítást közlünk a megújult komplxumról.

 

 

 

 

Exit mobile version