Vasvári Bandi bejelentkezett Amerikából – egy volt Miskolci aki meg se állt Amerikáig – utoljára, ötven esztendeje egy érettségi bizonyítványt kért

Az élet sok meglepetést tartogat- csak legyünk türelmesek.

Hadd untassam Önöket egy személyes, kimondottan privát élményemmel. A hatvanas hetvenes években  Miskolcon a Széchenyi utca 48. szám alatt laktunk. Tulajdonképpen ez volt az ötvenes szám,de miután a villanyrendőrnél a sarkon szanálták az Ofotért házat, előbbre  léptünk kettővel. A szomszédban,  az 56. szám alatt lakott a nálamnál valamivel  idősebb barátom Vasvári Endre aki akkoriban a kohóipari technikumba járt.

Találtam egy csoportképet, amelyről kinagyítottam a fotóját. Jóképű magas srác volt – a címképen a jelenlegi fotója látható. Mint mi is Ő is sokat változott. Ha Bandi olvasod jelentkezz, hátha kell még egy érettségi bizonyítvány Miskolcról. Ma már öt dollárért is kaphatsz.

Okos értelmes fiatalember volt, nálam néhány esztendővel idősebb, s kedvenc hobbija a fotózás volt. S nemcsak fényképezett, hanem tökéletesen elő is hívta, nagyította a fekete fehér képeket. Emlékszem a hetvenes évek végén egyik napról a másikra az öccsével együtt disszidáltak a szülei. Őt, hogy, hogy nem itthagyták. Bandi barátom elég talpraesett volt, rövid idő múlva elcserélte a lakását egy Dunapartira a Belgrád rakpart 25. szám alá. Magam is többször megfordultam nála a Pesti gangos lakásában. Sokáig tartottuk a kapcsolatot mígnem egyszer eltünt.

Családegyesítés címén ő is kiutazhatott a szülei után. Évekig semmit nem tudtam róla, se kép se hang. Egyszer csak küldött egy borítékban 10 dollárt, hogy ezért váltsam ki az érettségi bizonyítványát a vasgyárban. Megtettem. Csuda nagy biznisz volt, legalább hatszor kellett kimennem intézkedni, s nehéz volt elmagyaráznom, miért én kérem az ő dokumentumait. Lerendeztem. Egyébként köszönettel tartoztam neki egy bizonyos ügyben. Ma már nem titok, úgy érettségi előtt összefutottam Temesvári Miklós angoltanárommal a Széchenyi úti ofotértben. Éppen az akkor született gyerekének a képeit akarta kinagyítatni, de azonnal.  Nem vállalták. Felajánlottam, két óra múlva készen viszem neki a Toronyaljai lakásához. Úgy is volt, tartottam a szavam, Bandi előttem hívta elő, előttem nagyította le a sötétkamrájában és meg már is szaladtama  nedves fotókkal tanárúrhoz.  Emlékezetem szerint egy jeggyel javítottam a perfektnek nem mondható angol tudásomon. Gondolom ma már ennek az ügyességi projektnek a  bűntetőjogi felelőssége elmúlhatott ötven év után. Ha nem , hát vállalom a felelősséget.

Ez volt az utolsó levélváltásunk majd félévszázadig nem juthattam az eszébe, azt se tudtam, hogy él vagy hal… Most viszont jelentkezett. Elég titokzatosan,  feltette magát a közösségi portálra.  Reagálni viszont nem hajlandó. Feltételezem mások is ismerhették – aki teheti bírja rá, mesélje már el az elmúlt ötven évben miért bújt el, miért hallgatott?