.Ha kedd, akkor törvényszék. Hála az égieknek, a járvány helyzet miatt elmaradt tárgyalások menete felgyorsult. Egy héten belül kétszer is a bírói pulpitus elé állhattam. Mivel öregségemre, a még hátralévő időmből immár a negyedik évemet morzsolják az igazságszolgáltatás malomkerekei, nem könnyű megélni a rám váró megpróbáltatásokat. A biztonság kedvéért, hogy mindennek kellő nyoma maradjon, rögtön feljegyzem az ezzel kapcsolatos történéseket. Nem hiszem, hogy mindenki követte a 2017. november hatodikai eseményeket, ezért röviden vázolom az előzményeket.
Az említett napon, két miskolci rendész szó szerint,minden erejével azért akart megbüntetni, mert hét másodpercre megálltam a miskolci nagy posta előtti sarkon, hogy barátomat felvegyem a kocsimba. Sajnos a vita elfajult, s ebben a saját ostobaságom is szerepet játszott, hiszen megtanulhattam volna, igazukban eltökélt egyenruhásokkal értelmetlen, s hiábavaló bármilyen észérveken alapuló tárgyalás. Ha büntetni akarnak, akkor tegyék. Ám ők biztosra akartak menni. Alá akarták velem íratni a szabálysértés elismerését. A kezembe nyomott tollat feltettem a kocsi tetejére. Majd mondtam, beülnék a kocsimba, hogy erőt gyűjtsek és bevegyem a gyógyszereimet. A vége az lett, hogy lefújással fenyegettek, de ezzel se elégedtek meg. Az egyikőjük a vehemensebb, aki már nem rendész, a földre vágott, fejemet beverte a kocsi küszöbébe és a kezemet hátrabilincselte. A rendőrök mesélték, hogy ebben az állapotban találtak a földön.
Az aznap esti jegyzőkönyvben egy szóval sem említik, hogy pisztolyt fogtam volna rájuk, jómagam is ezt a rágalmat a másnapi hírekből tudtam meg. No, meg a sok egyéb kitalált hazugságot.
Ehhez tartozó információ, hogy az, aki ezt ellenem elkövette másokkal is aggreszívan lépett fel. Társaival együtt hajléktalanokat bántalmazta, de az állomány vezetése idejében észlelte a bűncselekményt és mindannyiiktól megváltak. Tudomásom szerint nyolc hónapja vizsgálják az ügyüket. Nem kapkodják el.
Ez viszont – az illetékesek szerint – semmi köze sincs ahhoz, hogy ugyanezek a személyek engem is megvertek és megaláztak, s megnyomorítottak. Míg ők a meggyanúsítás stádiumába se jutottak el, esetemben ehhez egy félóra is elegendőnek bizonyult.
S akkor jöjjenek a keddi napok megpróbáltatásai. A miskolci törvényszék épületének még természetes klímája van. Ha kint tombol a kánikula a termek és a folyósok hűvösek. Ám mint megtudtam a fekete talárok műszálasak és kényelmetlenek a párás melegben. Így aztán mindkét napon szolidáris voltam a bírónővel, az ügyésznővel és az ügyvédemmel, még a zakómat se vettem le. Ennyi tisztelettel egyébként is tartozunk a felettünk ítélkezőknek.
Az első fordulóban a megidézett két tanú közül – mindketten védettek, állítólag a bosszúmtól tartanak – csak egy törékeny hölgy jelent meg. Ő az, aki mindent látott és hallott, de már nem emlékszik semmire. Mint kiderült arra se, hogy aznap éppen nem dolgozott, tehát kétséges a meséje. Tehát nem lehet igaz, hogy éppen akkor és arra ment dolgozni. Az a két rendőr, aki a helyszínről a kórházba vitt ugyancsak figyelemre méltó dolgokat mondott. Például a hátrabilincselés őket is meglepte. Megerősítették, a rendészek aznap este egyetlen szóval sem említették, hogy bárki is pisztolyt fogott volna rájuk. S ezt jegyzőkönyvben is rögzítették. Maguk se értik, másnapra, miként változott a meglátásuk. A két rendőr közül a magasabb azóta elhagyta a testületet – ne firtassuk miért – a társa meg most fontolgatja ugyanezt.
Ez volt az első kedd, a mostani június 30. i már szórakoztatóbb volt. Mint a moziban megnéztük a szembesítésekről készült videókat. Valamennyi a városi kapitányság gyerekmeghallgató szobájában készültek, miután az első pillanatban kiderült az illetékes rendőrnő csak azt hallja és jegyzi fel, ami kedvére való. A felvétel ezt erősítette meg a bíróságon is. Nem akarok minden poént lelőni, az összes adumat se szeretném most kijátszani, elég, ha annyit mondok – a készülő könyvemben lesz néhány meglepetés.
A két bizonyítási kísérlet önmagában egy kitűnő kabaré. Sokat derülnék rajta, hanem nekem kellene a főszerepet játszani. A rendező, rendőrnő a forgatókönyvön kívül jó néhányszor megzsarol – Szántó úr maga egy értelmes ember, hatott a híuságomra – maga csak csinálja azt, amit a tanú mond. Ha nem akkor mással játszatjuk el. Dillemában voltam, mi lesz, velem, ha elveszik a szerepemet. Így aztán kétszer is, mindkét alkalommal azt tettem, amit a második emeleti ablakból telefonon dirigált az állítólagos tanú, aki saját bevallása szerint az adott időben nem volt a postán. Addig kellett emelgetnem a kezemet a műanyag revolverrel, míg ő nem látja. A jelenlévő rendőrnőt az meg nem zavarta, hogy a tanú fémes, csillogó késről meg fegyvernek látszó tárgyról hadovált – miközben mindannyian tudták, egy fekete matt pisztoly még egy atomrobbanás fényében se villan meg.
Ne feledjem, hogy a köztéri kamerák akkor elromlottak. Pont akkor. Viszont a mélygarázs felvételét magam mentettem meg a törléstől. Valaki úgy akarta, semmi bizonyíték ne maradjon a gyalázatra. Ezt is végigböngésztük. Tanulságos. Bár a forgalom időnként bezavar, egy biztos, a kocsim ajtaja mindvégig nyitva és én senkire nem támadok. Fordítva viszont már ez igaz, a rendész, a volt rendész rámront.
A könyvemben ennél sokkal részletesebben olvasható mindez, illusztrálva. A gráfon a filmek is megnézhetők – először a bizonyítási kísérletek sorozata. Kifogás nem eshet e miatt, hiszen közterületen nagy nyilvánosság előtt az útszakasz lezárása nélkül történt mindez. Valakinek fontos volt, hogy a megalázásom a megszégyenítésem minél nagyobb nyilvánosságot kapjon.
Folyt. köv. Itt írom meg a válaszomat előre – ha valaki ismét megjegyzi, hogy eleget sírtam már, s kezd a nyilvánosság kontraproduktivá válni azoknak üzenem – nem árt, ha mindenki tudja, bárki bármikor hasonló csapdába eshet. A világ menete sokkal bonyolultabb, mint sejtenénk, s a az igazság mindig odaát van. S nálunk a legkönnyebb a bolhából elefántot kreálni, de a fordítottja se lehetetlen. A jövőben kész vagyok saját példámon megtapasztalt igazságtalan ügyekben gyakorlati tanácsokkal szolgálni. Akinek van, ilyen problémája ne hezitáljon, keressen s segítek. Jómagam senkitől se kaptam ilyen biztató ajánlást, bár nagyon jólesett volna.
