Csütörtökön délután tartották a megemlékezést a régióból elhurcolt zsidóság emlékére. Annak az épületnek az udvarán, amely valamikor az országban az első zsidó iskola volt, amelyben magyarul is tanultak. Juhász István a Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapitvány ügyvezető igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Majd Markovics Zsolt miskolc főrabbija tartott megható gyászbeszédet. Jómagam nehezen tudtam megszólalni egy főrabbi gondolatai után. Csupán annyit mondhattam, hogy mint másodgenerációs túlélő remélem a történelem nem mindig ismétli önmagát, s már soha többé nem kell rettegni senkinek, hogy hite, másként gondolkodása miatt üldőzik. A résztvevők ezután végigjárták azt az útat amit az ebben épületben összegyűjtött zsidók utoljára megtettek a csaknem határ menti vasútállomásig.Juhász István ügyvezetői igazgató aki rendre minden esztendőben méltó módon szervezi meg a megemlékezéstA hajdani zsidó iskola tanári szobájaNem hálás feladat egy főrabbi után beszélni mi mást mondhattam volna, hogy Édesanyám többet mesélt az Auswitzi megpróbáltatásairól mint HófehérkérőlAz idén már egyetlen túlélő se volt a megemlékezésen. A tragikus történelmi esemény egyetlen élő tanúja az udvaron álló száznegyven esztendő fa. Ha ez beszélni is tudna – mi most az árnyékában hallgattuk a megemlékezést.A megemlékezés előtt Markovics Zsolt és Szurasenko Dániel a Sátoraljaújhelyi temetőben elmondták és elénekelték a gyászimát, majd ugyanezt hallhatuk a Rákóczi utcában. Szurasenko gyászimája emelte a rendezvény fényét.A tanúfaMarkovics Zsolt Miskolc főrabbija
Jogász szerettem volna lenni. Végül elítélt lettem. A két mibenlét között szűk az oda vissza átjárás. Drága barátaim, ismerőseim, esküdt ellenségeim most mindannyitok...
Miskolcnak csak a kötelező feladatok biztosításához szükséges energiaellátása 17,5 milliárd forintba kerül 2023-ban a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint...
Világéletemben panziós szerettem volna lenni. Ausztriában se szeri se száma a hegyvidéki kis szállodáknak. Ahol a tulajdonos friss , szinte még kemence meleg...
Huszti Gábor polgármester január 11-én immár ötödik alkalommal évindító fogadáson köszöntötte a megyei és helyi politikai, gazdasági, társadalmi élet és a médiumok meghívott...
Mióta gyalogkakukk lettem, napi hat kilométert döngetem a miskolci aszfalt, mindent észre veszek. Például a nénikét aki a Népkerttel szemközti buszmegállóban üldögél. Kora...
Az ülés két legfontosabb témája az elektronikus hírközlési adatok megőrzéséről szóló véleménycsere, valamint az Alapjogi Charta EU-ban történő alkalmazásának megerősítéséről szóló következtetések megvitatása...
Kampány van, mondanák a rossz nyelvek.Elnök úr dolgozik. Heisler András a MAZSIHISZ jelenlegi elnöke – az eddigiek közül a legeredményesebben teljesítő nemcsak ilyenkor...
Nincs mese. A közutakon rendet kell teremteni. Jó néhány milliárdért húsvétra már miénk lesz a világ legintelligensebb traffipaxa. Ha jó, tudom százhatvan darabot...
Dr. Üveges István Arnót polgármestere köszöntötte a Borsod Abaúj Zemplén megyei regionális polgárőrnap résztvevőit ma délelőtt Arnóton az általános iskolában. Dr. Túrós András...
Kövesse meg a Fidesz a miskolciakat az erkölcstelen, hazug állításaiért! Van a jóízlésnek, és az erkölcsös magatartásnak is határa, amit illik betartani....
Túl vagyunk a harmadik Miskolci zsidó sóletfesztiválon. Akár elégedett is lehetnék hiszen minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés. Jó volt látni, hogy benépesült...
Elkezdődtek a Palotanegyedben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új Campusának építését megelőző bontási munkálatok, amelyek a híresztelések ellenére minden szükséges engedéllyel rendelkeznek. Az...
A Russmédia egyik legsikeresebb alkalmi kiadványa a Kontúr magazin. Ez a reprezentatív, színes olvasnivaló hű tükörképe a régió egyre erőteljesebb lokálpatriotizmusának. A Kontúr...
Újabban kerülöm a Józsefvárosi kínai piacot. Egyébként is az ottani árusok zöme már vietnami. Túlzottan lekezelik a vásárlókat, rögtön ingerültekké válnak ha valaki...
A Belügyminisztérium közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a magánegészségügyi intézményekben kiállított leleteket az állami szektorban dolgozó szakemberek is el tudják érni....
Szeretnék mindenkit figyelmeztetni ez a háborús kép nem az orosz ukrán frontvonalon készült. Helyi gyártású. A miskolci Kossuth szálló hátulról. Ahányszor arra járok...
A héten a vármegyei főügyészség ismét megakasztotta a per újrafelvételt. Ebből már sportot üznek, tartanak a presztízsveszteségtől és kínos is lenne ha kiderülne...