SzántóGráf

HUSZONHÉT ÉVE BIZTOS PONT MISKOLCON – ha autó akkor Fiat

Kujan István
2020. június 23. kedd 16:32
Az ország legrégebbi Fiat-márkakereskedése a miskolci Twin ’93 Kft., a Lórántffy utcán immár két éve Jeep-modelleket is forgalmaznak.

Jó döntésnek bizonyult, amikor 2013-ban a Fiat felvásárolta a Chryslert. Az amerikai gyártó hazájában komoly elismertségnek örvend, márkái – mások mellett a Dodge, vagy éppen a Jeep – nagyon népszerűek. Európában is sikerült megvetniük a lábukat, az óriási modellpaletta pedig Miskolcon és a régióban is vonzó a vásárlók számára – mondta Hankó László, a Fiat és Jeep modelleket forgalmazó Twin ’93 Kft. ügyvezető igazgatója.

Renegade, Compass, Cherokee, Grand Cherokee, három- és ötajtós Wrangler – klasszikus, nagy névnek számító terepjárók, amiket már a borsodi megyeszékhelyen is megvásárolhatunk. – Vevőink elégedettek, örömmel veszik, hogy nem kell a fővárosba járniuk, ha új autót akarnak venni, vagy szolgáltatásainkat akarják igénybe venni. Szalonunkban mindent kényelmesen tudnak intézni.

Tapasztalataik szerint új vevőik is pozitívan állnak a modelljeikhez, egyre több Jeep fut Miskolc útjain – és a koronavírus-járvány csak átmeneti gondokat okozott az értékesítés felfutásában. – Mindenkit, az autószalonokat is rosszul érintette a koronavírus-járvány okozta helyzet. A vásárlók közül sokan elhalasztották az új autó vásárlását, kivártak. Nekünk annyiban volt nehezebb a helyzetünk, hogy az anyaországban, ahol a gyártás folyik, bezártak a gyárak. A vállalatok most próbálják utolérni magukat. De azt látjuk, hogy minden kezd visszatérni a régi kerékvágásba. Csak türelmesnek kell maradnunk.

– A márka több mint 100 éves, mi pedig az ország legnagyobb tapasztalattal bíró Fiat-márkakereskedése vagyunk. Immár 27 éve forgalmazunk Fiatokat, 2 éve pedig Jeep-eket – ez erős érv kereskedésünk mellett.

Exit mobile version