A Fidesz-frakció közleménye Ma reggel egy tragikus balesetben életét vesztette Koncz Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője. Képviselőtársunkat a frakció saját halottjának tekinti, és osztozik a család fájdalmában. Kiadó: Fidesz-frakció
Szántó István
Related article
Elhunyt Nyikes Imre nyugalmazott újságíró – a Déli Hírlap és az Észak-magyarország munkatársa volt
Isten nyugosztalja kezdetben a Déli Hírlap alapítótagjai közé tartozott. ...
Elhunyt Zádorfalva polgármestere – Horváth Tibor
Horváth Tibor, Zádorfalva települését vezette, ám az eddigi információk alapján a COVID-19 megfertőzte és végzett is vele. A sajnálatos halálhírt egy fideszes politikus...
Meghalt Kriza Ákos, Miskolc volt polgármestere
2021.01.19. 07:38 Meghalt Kriza Ákos, Miskolc korábbi polgármestere – derül ki a család kedd reggeli közleményéből, amit változtatás nélkül közlünk. Kriza Ákos...
Július 17-én temetik Koncz Ferencet Szerencsen – Borsodihir.hu
Koncz Ferenc 1998-ban lett először parlamenti képviselő, azóta két évet leszámítva az Országgyűlés tagja (Fotó: MTI) Július 17-én, azaz péntek 16 órakor...
Hiányozni fogsz Tibor – nálad minden vevő VIP kiszolgálásban részesült
Kedves Tibor barátom, Most, hogy ily módon szembesülök a tragédiával, a gyászhírrel elszorul a szívem. Nem nehéz felidézni az első találkozásunk emlékét. Ott...
Elhunyt Benedek Tibor vízilabdázó
A Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal közleménye Budapest, 2020. június 18., csütörtök (OS) - Legendás család zseniális alakja; halhatatlan vízilabdázó´, odaadó családapa, sziklaszilárd barát....
Elhunyt Szádeczki Zoltán, Miskolc nyugalmazott címzetes főjegyzője
Ma reggel mély megrendüléssel értesültünk arról, hogy Szádeczki Zoltán, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának rendszerváltás utáni jegyzője, címzetes főjegyző 77...
Elhunyt Kobold Tamás – Miskolc polgármestere volt 1994-2002 között – bucsúztatása a vasgyári katolikus templomban
Életének hatvankilencedik esztendejében elhunyt Kobold Tamás Miskolc volt polgármestere. Bucsúztatása október 14.-én 11 órakor a Vasgyári katolikus temetőben. Temetéséről később intézkednek. Kobold Tamás...
XVI. Benedek pápa (Joseph Ratzinger) a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón, Kölnben, 2005-ben – Kerényi László filmje
Még a pápaság történetében is ritkaság, hogy egy regnáló egyházfő, Szent Péter földi helytartója, önként saját elhatározásából visszavonul. Itt sem volt másként mint...
Elment Éva néni – a legidősebb miskolci holokauszt túlélő
Fájó, megtört szívvel tudatja szerető családja, hogy a régó utolsó Holokauszt túlélője, Erdős Pálné, Éva néni 98 éves korában csendesen elhunyt. Temetése, búcsúztatása ...
Búcsúztatása pénteken 11 órakor az avasi református temetőben -Elhunyt Kőváriné, Páva Mária színésznő – játszott a Miskolci Nemzeti Színházban is
Mint korábban írtuk Marika hamvasztás utáni búcsúztatása most pénteken 11 órakor lesz az Avasi református temetőben volt férje Kővári István sírjánál. Hangó István...
Elhunyt Sinka István – évtizedekig becsületes rendőrként szolgált – sokáig felügyelte a miskolci rendészet köztéri kameráit
Most tették közé, hogy elhunyt Sinka István 72 esztendős korában. A kisvárdai születésű volt rendőr elvégezte a RT főiskolát és hosszú ideig szolgált...
Sóvári Jolika búcsúztatója – felesége emlékére írta Gyarmati Imre barátom
Most egy nyelv leszek a többi sok közül, egy elfogult nyelv, akinek megadatott, hogy meséljen a társáról,...
ELHUNYT TRÉBA GYULA, A MISKOLCI ÚJSÁGÍRÁS MEGHATÁROZÓ ALAKJA
Miskolc város vezetése mély megrendüléssel értesült arról, hogy életének 79. évében, miskolci otthonában elhunyt Tréba Gyula újságíró, aki hosszú évtizedeken át meghatározó...
Mostantól elektromos pompaautó kíséri utolsó útjára az elhunytakat a Szentpéteri kapui temetőben
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. működése minden területén, elkötelezett a klímasemleges zöld város megteremtése mellett. Ennek legújabb bizonyítéka, az az elektromos...
Elhunyt dr. Lyocsa János a Diósgyőri Kórház nyugalmazott főigazgatója
Váratlanul elhuny dr. Lyocsa János a miskolci Diósgyőri kórház nyugalmazott főigazgatója. Temetéséről később intézkednek. Egyébként alig két hete beszéltünk utoljára, s éppen egy...
Fogyatkozunk… Pongrácz Judit emlékére – Albert Judit búcsúztatója
Most, te is itt hagytál drága barátnőm, egykori kollégám Pongrácz Judit. A múlt héten még együtt nevettünk emlegetve a régi időket. Veled mindig...